14 °C Budapest

Óriási árverésre készül a NAV: ilyen eseményt nagyon ritkán tartanak

2021. január 25. 09:28

Mednyánszky László, Vaszary János és Szőnyi István egy-egy munkája kerül hamarosan kalapács alá, az árverést elektronikus úton tartja meg a NAV - írja a Magyar Nemzet.

Mint írják, az utóbbi időben ritka fogásokra tett szert a magyar adóhivatal, és ezeket a műkincseket most el is árverezik. Ilyen többek között Mednyánszky László, Vaszary János és Szőnyi István egy-egy munkája - tájékoztatta a lapot Kis Péter András, a szervezet szóvivője, aki azt is elmondta,

a Fehér falú házak között című olajfestmény négymillió forintot ér, A velencei Canal Grande/Santa Maria della Salute és a Zebegényi dombok című alkotások pedig tíz-tíz millió forintot kóstálnak.

Ahogy látszik, ezek kifejezetten értékes képek, ezeket azonban csak úgy lehet megszerezni, ha az elektronikus árverésen tett licitek el érik legalább az érték felét. Az ilyen nagyértékű licitek egyébként kifejezetten ritkák, az elmúlt években mindössze 10 ilyen eset volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem