21 °C Budapest

Olcsóbb netes vásárlásért és csomagküldésért kampányolnak Brüsszelben

2016. május 26. 10:30

Javaslatot nyújtott be az elektronikus kereskedelem ösztönzésére szerdán az Európai Bizottság, a tervezet célja, hogy az Európai Unió országaiban megkönnyítsék az áruk és szolgáltatások értékesítését, illetve vásárlását az interneten.

A digitális egységes piacra vonatkozó stratégia keretében benyújtott terv a területi alapú tartalomkorlátozás elleni fellépésen, a tagállamok közti csomagküldés hatékonyabbá tételén, valamint a díjszabás csökkentésén és a vásárlói bizalom növelésén alapul. Utóbbit a jelenleginél magasabb fokú védelem biztosításával, illetve a szabályok jobb érvényre juttatásával kívánja elérni a brüsszeli testület.

Az indokolatlan területi alapú forgalomkorlátozás, és az állampolgárság, lakóhely vagy székhely alapján történő megkülönböztetés elleni fellépés legfőbb célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése. Az új szabályok révén mind a fogyasztók, mind a kereskedők számára növekedni fog a jogbiztonság, hiszen egyértelműbbé válik, mely kereskedelmi módszerek megengedettek, és melyek nem - közölte a bizottság.

A javaslatcsomag a várakozások szerint emellett növelni fogja a határokon átívelő csomagküldés árának átláthatóságát és a vonatkozó szabályok felügyeletét, így

ezen szolgáltatások megfizethetőbbé válnak a fogyasztók és a kiskereskedők számára, és könnyebb lesz visszaküldeniük adott esetben az árut, akár elszigetelt, távoli térségekből is.

Az Európai Bizottság szerint meglehetősen problémás a jelenlegi gyakorlat, amelynek értelmében a postai szolgáltatók gyakran ötször olyan magas díjat szabnak ki egy másik tagállamba feladott csomag kézbesítéséért, mint a belföldi csomagküldésért, miközben a tényleges költségek nem indokolják ezt a díjkülönbséget. A javaslat az árak átláthatóságának növelése révén ösztönözné a piaci versenyt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szerdán előterjesztett e-kereskedelmi csomag harmadik fő eleme az elektronikus kereskedelembe vetett fogyasztói bizalom növelése. Az új szabályok szerint a tagállami szerveknek lehetőségük lenne annak ellenőrzésére, hogy a kereskedői honlapok értékesítési feltételei megfelelnek-e az uniós jognak, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató webhelyeknek pedig elrendelhetnék az azonnali bezárását. A hatóságok emellett tájékoztatást kérhetnének a domainszolgáltatóktól és a bankoktól a szabálysértő kereskedők kilétének megállapítása céljából.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem