11 °C Budapest

Olcsóbb lett a meggy és a szilva, az őszibarackért viszont többet kell fizetnünk

2018. szeptember 14. 13:32

Többet fizettünk idén júliusban mint egy évvel korábban az őszibarackért és a burgonyáért, ugyanakkor a szilva és a meggy ára csökkent.

2018 júliusában 2017 júliusához képest:

  • A gabonafélék ára 13 százalékkal emelkedett, ezen belül a búza ára 7,9, a kukoricáé 16 százalékkal.
  • A gyümölcsök ára 22 százalékkal visszaesett. A meggyfélék és a szilva ára 51, illetve 42 százalékkal csökkent, az őszibaracké pedig 34 százalékkal nőtt.
  • A zöldségfélék ára 12, a burgonyáé 45 százalékkal lett magasabb.
  • Az élő állatok ára 5,5, az állati termékeké 0,6 százalékkal csökkent.
  • A vágósertés ára 13 százalékkal volt alacsonyabb.

Az idei év első felében a mezőgazdasági termelői árak 0,3 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,7 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2,0 százalékkal mérséklődött. A zöldségfélék ára 2,7 százalékkal volt több, a gyümölcsöké 7,6 százalékkal volt kevesebb. A vágósertés ára 13 százalékkal csökkent. A felvásárlási ár azonban - január óta emelkedő tendenciát mutat, a kilogrammonkénti 342 forintról 375 forintra - nőtt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm