7 °C Budapest

Nyílik a boltos bérolló: vannak, akik a kötelező emelést alig kapják meg

2019. november 13. 08:30

Hatalmasak a különbségek a magyar boltos bérek, és persze a béremelések mértéke között is: egyes áruházláncok a törvényben rögzített 8 százalékos béremelést is alig tudják kigazdálkodni, mások viszont akár 13-15 százalékot is hajlandók megadni. Budapesten jellemzően 215 és 270 ezer forint között vannak a kiskereskedelmi fizetések.

Nagy szakadék tátong a kereskedelemben a munkáltatók között a bérköltség tekintetében, egyes áruházláncok a törvényben rögzített 8 százalékos béremelést is alig tudják kigazdálkodni, mások viszont akár 13-15 százalékot is hajlandók megadni - mondta a Világgazdaságnak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

A megjelent nyilatkozatban hozzátette: azok a cégek beszélnek alacsonyabb béremelésről, amelyek az első tíz hónapban a vártnál szerényebb értékesítési adatokkal szembesültek.

Budapesten jellemzően 215 és 270 ezer forint között szóródnak a kiskereskedelmi bérek, de

jövőre az elnök szerint már 295 ezer forintos bérben kell gondolkodnia annak, "aki a dolgozók legjavából akar válogatni".

Garantáltan vonzó munkáltatónak számít az, aki a közel 300 ezer forintos bruttó bért is megadja a pénztárosoknak és az árufeltöltőknek.Karsai Zoltán azt is elmondta: szakszervezetük célja az, hogy két áruházlánc kivételével december 10-ig egyezségre jussanak a munkáltatókkal, vagy legalább közeledjenek az álláspontok köztük.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm