13 °C Budapest

Netes csalók nyúlták le a pénzed? Ezt teheted, ha megtörtént a baj

2014. április 10. 09:39

Érdemes feljelentést tenni, ha az interneten kötött üzlet után az elutalt pénzünkért nem kapjuk a terméket. Ugyanakkor szükség lenne egy átfogó központi szabályozásra is, hogy az internetes csalások visszaszoruljanak - írja a Magyar Nemzet.

Bárkivel előfordulhat, hogy egy interneten vásárolt termékért átutalja a pénzt, de a kívánt termék sosem érkezik meg. Ilyenkor sokan szégyellik az esetet, és nem szívesen tesznek feljelentést, pedig mindenképpen érdemes lenne. Manapság a gyorsított eljárásban tárgyalt ügyekben igen hamar pontot tehetnek a nyomozás végére a hatóságok.

A feljelentés megtehető írásban is, ilyenkor minden levelet, csetelést, utalási bizonylatot és a csaló számlaszámát is érdemes csatolni. A rendőrség az eljárás során felderíti, hogy az adott számlaszámhoz tartozó adatok valósak-e, majd azokat a sértett meg is tekintheti. A számlavezető bankjánál, valamint a pénzügyi felügyeletnél is van lehetőség panaszt tenni, de ilyenkor nem tudja meg a sértett, hogy ki károsította meg, legfeljebb a pénzét kaphatja vissza. Bár arra igen kevés az esély, hogy a bankon keresztül szerezzük vissza az összeget. Rendőrségi feljelentés után viszont a hatóság zárolhatja a számlát, amelyre utaltak.

A feljelentés után bírósági tárgyalás következhet, ezek viszont nagyon keserves, hosszú procedúrák, melyek sokszor nem is vezetnek eredményre. Ezért is lehetnek ilyen bátrak a csalók. A megkérdezett szakember szerint központi szabályozásra lenne szükség, melyben az adóhatóság általi felügyelet segíthetne.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem