6 °C Budapest

Nesze neked vasárnapi boltzár: tömegek kerültek utcára

2016. március 10. 18:36

Az adatok alapján a tavaly bevezetett vasárnapi boltzár nyomán nem nőtt a kisboltok forgalma, viszont nagyot zuhant a foglalkoztatottak száma és volt, akiket kirúgtak.

Semmi sem bizonyítja, hogy a kisboltok forgalma nőtt volna a boltzár nyomán, viszont nagyot zuhant a foglalkoztatottak száma és volt, akiket kirúgtak - írja a blokkk.com.

A KSH mutatói alapján a foglalkoztatottak száma 2015-ben 2014-hez képest 9 ezer fővel csökkent a teljes kereskedelemben (a kis- és nagykereskedelemben együtt). 2015-ben év elejéhez képest év végére is csökkenés volt a foglalkoztatottak számában, 8 ezer fővel visszaesett a létszám. A foglalkoztatottak száma 2015 végén 539 ezer fő volt a kereskedelemben.

A KSH a négy főnél többet foglalkoztató vállalkozások alkalmazottainak számát is vizsgálja, ezek alapján a bolti, áruházi kiskereskedelemben januárhoz mérve már februárban, majd márciusban és áprilisban is csökkent ez a létszám, több mint három ezer fővel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium másképp számolt, elemzésében 2015 áprilisát nevezte meg kiinduló pontnak. Ezek alapján már nőtt a létszám 2015-ben, de év végére is csak az év eleji szintet érte el. Hozzátartozik a képhez, hogy 2015-ben 2014-hez képest nőtt a kiskereskedelmi alkalmazottak létszáma, amiben a nem a boltzárnak volt döntő szerepe, hanem más piaci hatásoknak, például az online pénztárgépnek (több nyugta mellé több alkalmazottra van szükség).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kevesebb a kisbolt

A KSH adatai szerint 2015 első félévében, tehát a vasárnapi boltzár bevezetésének táján kétezer-háromszázzal csökkent a kiskereskedelmi értékesítőhelyek száma 2014 végéhez képest. Így érthető az is, hogy a boltos kiskereskedelmi vállalkozások száma is csökkent másfél ezerrel ugyanebben az időszakban, amikor a vasárnapi boltzárat bevezették. A boltszám csökkenés döntő részben a kisboltokat érintette.

Nőtt a bevásárlóturizmus mértéke

Vasárnap hiányában a vásárlók pénteken és szombaton vásároltak az áruházakban, ami miatt jellemző volt a hosszú sorállás a pénztáraknál. Úgy tűnik, a nagyáruházat kedvelők kitartanak kedvenc bevásárlóhelyük mellett. Nincs olyan felmérés, mely azt mutatná, hogy a vásárlók többsége elfogadná a vasárnapi boltzárat. Némileg meglódult egyébként a bevásárlóturizmus, de ennek súlya csekély. Az online kereskedelem nagyot nőtt 2015-ben, de ez így volt a korábbi években is.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm