14 °C Budapest

Nesze neked gyenge forint: ennek nem fognak örülni a gasztro őrültek

2018. július 2. 13:18

A forint újabb gyengülési hulláma kihat a fogyasztói árakra is. Mint azt a Pénzcentrum kiszúrta, újabb közkedvelt importőr volt kénytelen árat emelni.

A forint-euró árfolyam május 14-én lépte át a 315 forintos határt, azóta is folyamatosan gyengül. Június 11-én 320, 21-én pedig a 325 forint fölé csúszott, miközben 2018 korábbi hónapjaiban stabilan 310 forint körül mozgott. Június 29-én pedig már 330 forint felett is járt az árfolyam. Ez egy 20 forintos nagyságrendű sávot jelent, amiben a forint eddig mozgott. 2010-ig visszatekintve is gyengült a forint, 2017-ig az éves átlagokat nézve 34 forinttal.

Hétfő reggel ismét 330 fölé gyengült a forint az euróval szemben.

Mint azt múlt héten már megírtuk, a forint gyengülése kihat a fogyasztói árakra, emiatt még a lottó is drágult: az Eurojackpot szelvénye eddig 660 forintba került, múlt pénteken viszont már 680 forintot kell fizetni érte. A Szerencsejáték Zrt-t az árváltozással kapcsolatban a Pénzcentrumnak megerősítette, hogy az Eurojackpot alapjátékának ára a 25. heti euró árfolyam-változása miatt módosult.

A forint gyengülése elsősorban az import termékeket drágíthatja meg. Amennyiben a kereskedők áthárítják az árfolyamgyengülést, akkor elsősorban a tartós fogyasztási cikkek (ezen belül az iparcikkek, új műszaki cikkek) drágulására lehet számítani, de a készletek kisöprése után a ruhákhoz is többért juthatunk hozzá. De a hazai fizetőeszköz mélyrepülése hamar meglátszódhat a külföldről hozott élelmiszerek árán is; legyen szó déli országokból származó - idehaza nem termesztett - zöldségekről, gyümölcsökről, vagy épp olyan közkedvelt cikkekről, mint például az olívaolaj.

Az egyik olívaolaj importálásával foglalkozó magyar vállalkozás, gasztro fanatikusok körében közismert igazioliva olívaolaj-szaküzlet például az alábbi közleményt adta ki hétfő délben:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

2018. július 7-ről 8-ra virradóra árat emelünk. Talán tudjátok, hogy a forint történelmi mélypontra jutott; egyszerűsítve ez olyan, mintha a termelők árat emeltek volna. Elkövettem azt a hibát, hogy sokáig 315 forintra áraztam be a termékeinket, most kénytelenek vagyunk óvatosan 335 forintra húzni. Ez majdnem 6,4%-os emelést eredményezne - ehhez képest mi 5%-ot emelünk, remélhetőleg ideiglenesen.

A cég Facebook-közlemébnyében azt is hozzátette, hogy nagyon remélik, hogy ezzel még a jófej balek kategóriában maradnak, és bíznak benne, hogy a vásárlók, fogyasztók és függők mind-mind velük maradnak. Az árfolyam mozgás miatt kiemelték:

bíznak benne, hogy nem fognak majd padlót. Döntésükkel kapcsolatban aláhúzzák: "így talán mindenki kihúzza addig, amíg a forint egy kicsit lábra kap."

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm