13 °C Budapest

Nemsokára új lottómilliárdost avathat Magyarország: még nem késő beszállni

2019. augusztus 30. 19:00

9 hét. Csupán ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy újra közel egymilliárd forintért játszanak a legnépszerűbb hazai lottójáték kedvelői. Az e heti várható főnyeremény ugyanis 993 millió forint.

Igazán mozgalmas éve van a továbbra is töretlen népszerűségnek örvendő Ötöslottó játéknak, hiszen a mögöttünk hagyott alig kevesebb, mint 8 hónapban két igazán nagy értékű, milliárdos nagyságrendű nyeremény is született - közölte a Szerencsejáték Zrt.

Először áprilisban egy szerencsés játékos az Ötöslottó történetének harmadik legnagyobb, 4,194 milliárd forintot érő főnyereményét vihette haza, pontosan 10 héttel később - 2019. 26. játékhéten - pedig ismét telitalálatos született, ami több mint 1,154 milliárd forintot ért.

Magyarországon ritkán lehet a lottónyertesekről személyes információkat megtudni, hiszen nagyon igyekeznek megőrizni inkognitójukat. A legutóbbi júniusi nyertes azonban kivételt tett és az önkéntesen, névtelenül adott válaszaiból további érdekességeket tudhattunk meg.

A szerencsés játékos évtizedek óta, heti rendszerességgel játszik Ötöslottót, de korábban még nem nyert hasonlóan magas összeget. Számait véletlenszerűen, speciális szelvényfeladási stratégia nélkül választotta ki. A megnyert összeg bizonyos részét pedig pénzügyi befektető segítségével fogja felhasználni. A fentiek tükrében - egyáltalán nem meglepő módon - a nyertes úgy nyilatkozott: esze ágában sincs abbahagyni a lottózást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Ötöslottó élő sorsolását ezen a héten is szombaton, a 18:35-kor kezdődő Szerencse Szombat című műsorban követhetik figyelemmel.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem