14 °C Budapest

Nem várt lépés a Tescótól: filléres kedvencüktől búcsúzhatnak a vásárlók

2017. május 24. 17:19

10 hetes próbaverziót indítanak három brit Tescóban,  erre az időszakra teljesen kivonják a forgalomból az olcsóbb, egyszer használatos bevásárlózacskókat. Aki táska nélkül megy vásárolni, csak a drágább, tartósabb darabok közül választhat majd. Amennyiben a teszt beváltja a hozzá fűzött reményeket, könnyedén elképzelhető, hogy előbb-utóbb meglépik a lánc magyar egységeiben is.


10 hetes tesztidőszakra kivonják a forgalomból a legolcsóbb, egyszer használatos zacskókat a Tesco három Nagy-Britanniában található üzletében - írja Mirror. Az előzetes tapasztalatok szerint a lépést az is indokolja, hogy a lánc szigetországbeli egységeiben csak a tavalyi évben 72 százalékkal esett vissza az egyszer használatos zacskók eladása. A fizetős zacskók bevezetésének pedig eleve az volt a célja, hogy kevesebbet használjunk belőlük - hiszen így kevesebb hulladékot termelünk.

A próbaidőszak célja az, hogy kiderüljön, hogyan változik a vásárlók zacskóhasználata, ha megszűnnek az egyszer használatos darabok

- mondta a lapnak a Tesco brit szóvivője.

Persze a próbaidőszak alatt is lesz lehetőség zacskót vásárolni a Tescókban, de csak drágábbakat, amelyek tartósabbak és akár többször is használhatóak.

Mi a helyzet a magyar boltokban?

Hazánkban már évek óta fizetni kell a bevásárlózacskókért a boltokban, az olcsóbb kisebb szatyor száz forint alatt is beszerezhető, de akadnak már olyan nagytáskák is, amiért 500 forint körüli összeget kell fizetni. A zacskók árában egyrészt környezetvédelmi termékdíjat is kifizetjük, de más tényezők is szerepet játszhatnak a táskák áraiban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Azt tapasztaltuk, hogy valódi vásárlói igényeknél magasabb számban fogytak a zacskók. A díj bevezetésével próbáltuk optimalizálni a megvásárolt termékhez valóban szükséges zacskószámot és erősíteni a környezettudatost gondolkodásmódot

- válaszolta korábban megkeresésünkre a Tesco sajtóosztálya.

Az áruházláncnál egyébként nem tapasztalták, hogy kevesebb zacskó fogyna, a termékdíj bevezetése óta, míg például a Sparnál azt mondták, hogy csökkent a zacskók forgalma, amióta fizetni kell a táskákért.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm