21 °C Budapest

Nem akarnak perc alapú adót a szolgáltatók

Pénzcentrum
2012. április 25. 09:32

Több távközlési vállalat is próbálja elérni a kormánynál, hogy forgalomalapú díjazás helyett inkább előfizetésenként vesse ki a tervezett telefonadót. Ez jelentősen megkönnyítené az elszámolást, hiszen csak meg kell számolni az előfizetéseket, és számot meg kell szorozni egy másikkal, az adó mértékével.

Feltételezhető, hogy a kormány egy árva forintról sem akar lemondani, és ismert, hogy ezzel az adóval idén 30 milliárd, jövőre körülbelül 52 milliárd forinttal akarja növelni a költségvetés bevételeit. Ez alapján éves szinten körülbelül 3,5-4 ezer forint, azaz körülbelül havonta 300 forint jut egy felhasználóra, mivel körülbelül 11,5 millió mobilelőfizetés és 2,9 millió vezetékes vonal létezik az országban.

Az előfizetésalapú adó felvetése azonban több szempontból is problémás. Amint az előfizetések száma is mutatja, a magyar lakosság létszámát bőven meghaladja a SIM-kártyák és vonalak száma, mert sok embernek van céges, magán és vezetékes telefonszáma. Ezek az emberek így két- vagy háromszorosan fizethetik majd a távközlési adót, akkor is, ha mindegyik vonalon teljesen átlagos a fogyasztásuk. Ez még talán lenyelhető - majd legfeljebb lemondanak néhány százezer előfizetést.

Ennél sokkal nagyobb gond, hogy a havi 300 forintos emelés a kis keresetűeknek túlságosan nagy teher lenne. Egy alap díjcsomag 1000-1100 forintos árához képest ez brutális drágulást jelentene. Azt pedig a kormány nehezen magyarázná meg a nyugdíjasoknak - akiket a fogyasztás alapú adó kevésbé érint -, hogy ezentúl többe kerül az unokák és gyermekek hívásainak fogadása.

 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm