13 °C Budapest

Nem tetszik, hibás az ajándék? Így viheted vissza

2014. december 25. 07:04

A karácsonyi ajándékok kibontása után minden bizonnyal sokan gondolják úgy, hogy kicserélnék, visszavinnék azt, sőt, az sem elképzelhetetlen,hogy többen találtak a fa alatt nem működő, hibás termékeket. Mutatjuk, milyen fogyasztói jogok élnek ilyen esetekben, és azt is, mire érdemes figyelni.

Az első és legfontosabb az, hogy mindig őrizzük meg gondosan a kereskedőtől kapott nyugtát, ha ugyanis később meghibásodna az adott árucikk, ennek hiányában nem vagy csak nehezen tudjuk bebizonyítani azt, hogy a terméket valóban az adott vállalkozástól vettük. Amennyiben nem akarjuk az ajándék mellé csatolni a blokkot - leleplezve magunkat - akkor is hívjuk fel szeretteink figyelmét, hogy nálunk megvan a nyugta, ha esetleg szükség lenne rá.

Milyen lehetőségeink vannak?

Hibás terméknél kérhetjük annak kijavítását vagy kicserélését, másodsorban vételára leszállítását vagy a teljes vételár visszatérítését. Azonban ehhez mindenképp a nyugta, illetve számla szükséges.

Akkor se hagyjuk magunkat, ha az árucikkel kapcsolatos igényünket azért utasítják el, mert ahhoz a nagy leárazási akciók során sokkal olcsóbban jutottunk hozzá. Ettől függetlenül ugyanis érvényesíthetjük az előbbi igényeket.

Régi tévhit az, hogy a fogyasztók a vásárlás után három napon belül bármikor visszavihetik a hibátlan terméket is és minden további nélkül kérhetik annak cseréjét vagy vételárát. Ugyanakkor legyünk tisztában azzal, ha tartós fogyasztási cikket vásároltunk (például: mosógép, bruttó 10 ezer forint vételár feletti mobiltelefon), és az meghibásodik a vásárlástól számított három munkanapon belül, akkor azt a kereskedő köteles számunkra kicserélni. Ekkor még arra sem hivatkozhat, hogy ez számára túl nagy költséggel járna. Ezért ne fogadjuk el például azt, hogy a kicserélésre csak az eredeti csomagolás meglétekor van módja.

Fontos tudni azt is, hogy jogainkat csak minőségi kifogás esetén tudjuk érvényesíteni. Tehát ha egy termék nem hibás, és azzal csupán annyi a gond, hogy a méret vagy szín miatt nem tetszik a megajándékozottnak, úgy a kereskedő nem köteles a kijavításra, cserére, vételár-leszállításra vagy annak visszafizetésére. Előfordul, hogy a kereskedők az ünnepekre való tekintettel megígérik azt, hogy visszaveszik a terméket akkor is, ha az nem tetszik később (ezt az ígéretet nem árt rávezettetni a nyugtára, hogy később e vállalást igazolni tudjuk).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mi újság a netes vásárlásnál?

A netes vásárlásnál a vevőt speciális jogok illetik meg: ekkor ugyanis az árucikk átvételétől számított 14 naptári napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. Azaz nem szükséges, hogy az árucikk hibás legyen, ha nem tetszik neki, úgy minden további nélkül meggondolhatja magát. Ugyanakkor lényeges, hogy e joggal csak akkor lehet élni, ha nem internetes árverésen, online piactéren vettük meg a terméket és az eladó nem magánszemélyként értékesítette azt. Ha elállunk a szerződéstől, azt javasolt írásban, igazolható módon megtenni. Ez esetben a terméket vissza kell küldenünk a kereskedőnek a saját költségünkön, neki pedig szintén 14 naptári napon belül szükséges visszatéríteni az általunk kifizetett összeget. Ekkor a kereskedő nem követelheti, hogy az eredeti csomagolásban adjuk fel az árucikket. A visszaküldés költségén felül pedig csak akkor követelhet egyéb összeget, ha a terméket nem rendeltetésszerűen használtuk és emiatt az károsodott.

Online értékesítés esetén lényeges, hogy egyes esetekben nem gyakorolhatjuk az indokolás nélküli elállási jogunkat, így például, ha ételt rendeltünk vagy CD-t, DVD-t, esetleg számítógépes szoftvert vásároltunk interneten keresztül és a csomagolást már felbontottuk. Előfordul néha az is, hogy a fogyasztó megrendeli a terméket, de azt készlethiány miatt eleve nem tudja a vállalkozás szállítani. Ha részünkről történt bármilyen kifizetés, ekkor köteles ezt az összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszautalni.

Ha nem jutnánk dűlőre a kereskedővel és igényünket elutasítja, akkor forduljunk a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez, amelyek gyors és ingyenes eljárása által könnyen egyezségre juthatunk a vállalkozással - javasolják a fogyasztóvédők.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm