14 °C Budapest

Négy helyett két kerék? Kevesebb autót, de annál több motort vettek a magyarok a járvány alatt

2021. január 4. 19:32

Magyarországon tavaly 128 031 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 19 százalékkal kevesebbet a 2019-es évinek, a forgalomba helyezést követő hat hónapon belül kivont gépkocsik aránya 25 százalékot tett ki - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn a 2020. évi új gépjármű forgalomba helyezési piacról készített összefoglalójában.

A közleményben kiemelték, hogy az értékesítésben a benzines autók túlsúlya érzékelhető a dieselek kárára, ami - értékelésük szerint - a széndioxid kibocsátás szempontjából nem jó folyamat, míg más károsanyagok oldaláról nézve kedvezőbb. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid autók piaci részaránya 2,5 százalék alatt maradt. Rámutatnak arra, hogy az elektromos autókra biztosított állami támogatás egy nap alatt elfogyott, azonban a realizált üzlet, egyelőre azt mutatja, hogy a gyors foglalás nem minden esetben jelent majd üzletkötést.

Az egyesülte közleménye szerint tavaly a használt autó behozatala némileg felette volt az új autókénak. A magyar személygépjármű park átlagos életkora a 2008. évi 10,5 évről mára 15 év közelébe öregedett, ami azt jelenti, hogy átlagosan EURO 4-es besorolású. 

A haszongépjárművek forgalma is visszaesett

A nagyhaszonjárművek forgalomba helyezése 2020-ban lendületesen indult, bizakodás és erős beruházási kedv jellemezte az üzemeltetőket egészen a vírus magyarországi megjelenéséig. Valamennyi nagyhaszonjármű gyártó a 13-16. hétben bezárásra kényszerült az ellátói láncok akadozása miatt, ezért az új megrendelések mellett a forgalomba helyezések is drasztikusan csökkentek. A magyar piac biztonságát jelzi, hogy 1-2 kivételével nem mondtak vissza megrendelést - írják a közleményben.

Tavaly decemberben 283 darab nagyhaszonjárművet értékesítettek, ami 12 százalékkal marad alatt az előző évi decemberi számnak. A teljes 2020. évben forgalomba helyezett nagyhaszonjárművek száma 3380 darab, ami 36 százalékkal kevesebb az előző évinek, az egyesület becslése szerint 2021-ben az adatok közelítik a 2019. évit.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Múlt évben 632 új autóbuszt helyeztek forgalomba, amely összességében 11 százalékkal marad el az előző évitől. Az autóbusz 2021. évi piaci előre jelzésükben rámutattak arra, hogy a kormány döntése értelmében 2022-től kezdve közbeszerzési eljárást csak tisztán elektromos buszra lehet kiírni, és 2024-et követően csak elektromos busz lehet forgalomba helyezni Magyarországon a városi alacsonypadlós kategóriában, igy 2022-ig jelentősebb diesel busz beszerzés prognosztizálható.

A motorpiac 2020-ban 5,2 százalékos növekedést mutatott, a trend mely 2019-ben 30 százalékos darabszám növekedést okozott, nem fordult meg. Némileg csökkent a 125 köbcentis robogók aránya, nőtt viszont a 125 köbcenti motorkerékpárok eladási darabszáma és ezzel aránya - közölte az MGE.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem