2018. szeptember 19. szerda Vilhelmina

Ne dőlj be a drágulásnak: így vásárolhatsz olcsón tejet, tojást, szalámit


A legfrissebb adatok szerint 2018 augusztusában az árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabb az egy évvel korábbinál. 12 hónap leforgása alatt az élelmiszerek nem kevesebb, mint 4 százalékkal kerülnek többe, ezen belül ráadásul az idényáras termékek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 14,5, a száraztészta 9,5, a vaj, vajkrémek 8,4, a tojás 7,5, a tejtermékek 6, míg a liszt 5,1 százalékkal drágultak. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a folyamatosan dráguló élelmiszerekért mennyi pénzt kell kifizetnie a vásárlóknak a hétvégi nagybevásárlás során. Úgyhogy most megnéztük, a legnagyobb magyar áruházak milyen akciókkal várják vásárlóikat a drágulással leginkább érintett termékek kapcsán.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint a fogyasztói árak továbbra is emelkednek Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint 2018 augusztusában az árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabb az egy évvel korábbinál. 12 hónap leforgása alatt az élelmiszerek nem kevesebb, mint 4 százalékkal kerülnek többe, ezen belül ráadásul az idényáras termékek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 14,5, a száraztészta 9,5, a vaj, vajkrémek 8,4, a tojás 7,5, a tejtermékek 6, míg a liszt 5,1 százalékkal drágultak. A drágulás azonban nem csak az egy évvel korábbi árakhoz képest szembeötlő, a KSH adatai alapján ugyanis egyetlen hónap leforgása alatt, júliusról augusztusra 

a vaj, vajkrém 2,1, a szalámi, szárazkolbász, sonka 1,1, a sertéshús 0,7 százalékkal drágult.

A folyamatosan dráguló élelmiszeárak okán annak jártunk utána, hogy a legnagyobb magyar áruházakban milyen kedvezményekkel tudják beszerezni kedvenceiket a vásárlók, kompenzálhassák a sorozatos drágulásokat.

Spar

A Spar üzletekben a Tolle 2,8-as dobozos tej 28 százalékkal olcsóbban, 199 forintba kerül, de ugyancsak akciós a sajátmárkás búzafinomliszt, az S-budget 2 tojásos száraztészta és a Pick paprikás góliát szalámi is. Ezekért sorrendben 109, 399, illetve 299 forintot kell otthagyni a boltban. A Kométa szellő sonka 299, a Pick Bátrhory szalámi 419, a Vital friss tojás pedig 359 forintba kerül. A Luprak vaj is akciós, ezért 699 forintot kell kiperkálni, míg a sparos Pasta Italiana durum száraztészta 189 forintba kerül. 

Ennél is több akcióért fusd át a szupermarket 37. heti akciós kiadványát!

Tesco

A hiperben 38 százalékkal olcsóbb a Magyar 1,5-es UHT tej, a friss sertéstarja kilója pedig 1 179 forintba kerül. A friss zöldségek és gyümölcsök közül a Jonathán alma kilója 239, a Conference kört 329, az Őszibarack 349, a hegyes erős paprika 49 (db!), a kígyóuborka 119, míg a sárga burgonya 139 forintba kerül. Szalámik közül kedvezményes áron szerezhető be az Eggelbusch német szalámija 1 249 (500g), a Pick Rákóczi szalámija pedig 1 599 forintot kóstál. A boltokba akciós még a tescós M-es tojás, ezekért húsz százalékkal kell kevesebbet fizetni, de a Mlieko 2,8-as tejért is 249 helyett 219 forintot kell kifizetni. A Tőalmási parasztkolbász 24 százalékkal kerül kevesebbe a megszokott áránal, ennek a terméke tíz dekája így 279 forintba kerül. 

További akcióékért fusd át a hiper 37. szóróanyagát!

Aldi

A diszkontba a csirke- vagy pulykamellsonka 349, a túrakolbász 449, a sertéscomb kilója 1 049, míg a hártyázott sertéskaraj csomagjáért 799 forintot kell otthagyni a boltban. Az ínyenc sonka 549, a vastagkolbász 219, míg olasz szalámispecialitásokért 649 forintot kell kiperkálni. A snack kolbász is akciós a sorok között, egy 100 grammos csomagért 239 forintot kell kifizetni, míg a póréhagyma darabja 129, a képia paprika kilója 399 a fehér szőlőé pedig 399 forint.

Az Aldi további akciót itt találod!

Lidl

A Lidlben a sütőtök kilója 37 százalékkal olcsóbban 169 forintba kerül, de akciós a friss füge is, ennek darabjáért 115 helyett 79 forintot kell kifizetni. A vöröshagyma is akciós a diszkontban, kilója 169 forint, míg a kovászolni való uborkáért 299 forintot kell kiperkálni. A fejes káposzta kilója ugyanakkor 165, a lecsópaprikáé 395, míg a céka 169 forintba kerül. A friss kolbászhússal töltött karaj kilója 2 190, a friss sütni valókolbász 400 grammja pedig 559 forintba kerül. 

A diszkont további akcióért ide kell kattintani!

Auchan

Az Auchanban a Tauris szelete 169, a Luprak vaj 649, a sertés levestál 699, a Zipser sonka 10 dekája 189, míg a Mecsek kolbász 159 forintba kerül. A Le&co sonka 279, a Zimbo borsos szalámi 349, míg a Golden alma 269 forintba kerül. A hiperben egységesen, minden Mizo terméket 20 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni, de akciós a Magyar 1,5-es UHT tej is, ez utóbbiért 289 helyett 189 forintot kell fizetni. 

A hiper további, 37. heti akciós ajánlataiért kattints ide!

Príma

A Prímában a Pápai extra sonka 199, a Família toast sonkás szelet 119, a Pick diákcsemege 199, a Finonimo Matador szalámi 249, míg a Kaiser Debreceni sonka 239 forintba kerül. 

Ennél is több Príma ajánlatért fusd át a bolt eheti akciós kiadványát!

NEM SOKÁIG LESZ ILYEN OLCSÓ A FINANSZÍROZÁS!

Noha a kamatok rekord alacsony szinten vannak, elemzők szerint már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Éppen ezért nem árt sietni, most ugyanis még kölcsönből is megérheti finanszírozni költséges terveinket, legyen szó otthonunk korszerűsítéséről, családi autónk lecseréléséről, vagy épp egy fizetős tanfolyam elvégzéséről. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, egy konkrét példa: kalkulátorunkban 1 millió forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a K&H Bank nyújtja, náluk 20 033 forintos törlesztőt ígér a 8,81%-os THM; de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében 20 252 forintos törlesztővel számolhatunk havonta. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB Bank, a Budapest Bank, a Cofidis, az ERSTE Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

A pesti elit luxusélete: 400 milliós penthouse, 50 milliós garzon
Egyre nagyobb igény mutatkozik a luxuslakásokra Budapesten.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk