14 °C Budapest

Nagyot szakítottak ezek a magyarok júniusban: két és fél milliárdot zsebeltek be

2019. július 4. 15:04

Június hónap különösen sikeres volt a hazai lottójátékosok körében. Elég csak a hónap négy Hatoslottó telitalálatosára, az Eurojackpot 5+1 találatos magyar szerencsésére vagy a legutóbbi, több mint 1,154 milliárd forintot érő Ötöslottó jackpot tulajdonosára gondolni.

Igazán szerencsés volt az év hatodik hónapja a szerencsejátékosok körében. Számos alkalommal született több tízmilliós, vagy akár százmilliós nyeremény, de ne feledkezzünk meg az egymilliárd forintot meghaladó telitalálatról sem. A különösen sikeres periódus rögtön a hónap első napján elkezdődött, hiszen a Luxor játékkal 32 millió forintot meghaladó összeg került egy szerencséshez. Néhány nappal később a Joker játékosok közül is örülhetett valaki, hiszen több mint 28 millió forintos főnyereményt vihetett haza. Igazán azonban csak ezt követően indult be a szerencsekerék.

Június 9-én a Hatoslottón egy játékos több mint 877 millió forintot nyert. Egy héttel később újra telitalálatos szelvényt adtak fel, ami ezúttal több mint 72 millió forintot ért. A sorminta itt egy hétre megszakadt, azonban nem tartott sokáig a nyeretlenség. Június utolsó vasárnapján ugyanis ketten is eltalálták azt a hat számot, ami fejenként több mint 72 millió forinttal gazdagította a legszerencsésebbeket.

A rendkívül termékeny Hatoslottón túl több kiugróan magas nyeremény is született az elmúlt időszakban. Június 14-én az Eurojackpoton is örülhetett magyar szerencsés, aki 5+1 találatával több mint 300 millió forinttal gazdagodott.

Az igazán nagy csattanó azonban a hónap utolsó Ötöslottó-sorsolására maradt: 10 hét halmozódás után ugyanis több mint 1,154 milliárd forintot ért a 4, 10, 24, 55, 77-es számsor. A sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a játékosnak nyereménye felvételéért, vagyis jelen esetben 2019. szeptember 27-ig várjuk a szerencsés jelentkezését.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bízunk abban, hogy a friss lottónyertes minél hamarabb követi elődje példáját, hiszen az Ötöslottó történetének harmadik legnagyobb, 4,194 milliárd forintos főnyereményét áprilisban megnyerő játékosunk, már jelentkezett az őt megillető nyereményéért.

Ahogy a fentiekből is kiderült, a szerencse gyakran bekopogtathat életünkbe, így érdemes a hétvégén is játszani a több tízmilliós, vagy akár százmillió forintot meghaladó nyereményekért.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső SKANDINÁV LOTTÓ aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem