14 °C Budapest

Nagyot nőtt a magyar vásárlási kedv: ezekben a megyékben megrohanták a boltokat

2020. január 21. 13:31

Az eladott árumennyiséget tekintve az elmúlt három évben közel ötödével bővült a bolti költekezés. Azonban megyénként nagy eltérések mutatkoznak az adatokban, amíg Fejérben 23 százalékos, Zalában csak 11 százalékos volt a növekedés. Budapesten hiába nagy a vásárlóerő, csak a harmadik helyre fért fel.  

Évi átlagosan évente 6-os volt a bolti költések növekedésének üteme az elmúlt három évben. Ez nem véletlen, hiszen ebben az időszakban kétszámjegyű volt a havi bruttó átlagkeresetek emelkedése, nőtt a gazdaság teljesítménye is, ráadásul a családpolitikai támogatások is hoztak pénzt a családoknak. 

Az egyes megyéket tekintve viszont vannak különbségek a növekedésben. Ez összefügg egy-egy térség gazdasági fejlettségével, az ott lakók, vásárlók pénzügyi erejével, településszerkezeti, közlekedési, és természetesen gazdaságszerkezeti adottságokkal, vagy az idegenforgalmi lehetőségekkel is. Egy-egy jelentősebb beruházás is képes felhúzni egy-egy térség gazdasági teljesítményét, és persze ezzel együtt a vásárlóerejét is, ami nem csekély mértékben befolyásolja a területi boltos - vagy másik oldalról vásárlóerő - különbözőségeket is.

Az elmúlt hároméves időszak döntő részben a béremelkedések oldaláról jelentett erős lökést a boltos világban. Az egyes megyék között az átlagkeresetek nagysága, értéke is eltérő (a fővárosi átlagkeresetek a legnagyobbak). A boltos világ növekedési ütemének átlagát négy megye lépte túl, Fejér, Borsod, Somogy és Heves megyékben volt a forgalomemelkedés összességében 20 százaléknál nagyobb közölte a blokkk.

Meglepetésként is elkönyvelhető, hogy Budapest igencsak hátul kullog a növekedési sorban, de például Győr-Moson, az autógyártó régió sincs a mezőny első felében. A Baranya és Zala megyei boltos világ helyzetét valószínűleg erősebben befolyásolja a településszerkezet is, sok az apró falu, kistelepülés:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A havi bruttó átlagkeresetek változásait nézve egyébként 2019 első három negyedévében Fejér és Győr-Moson megyékben volt a legnagyobb ütemű a növekedés, egyaránt 12,2%, de hát előbbi elől, utóbbi hátrébb tanyázik a boltos világ megyénkénti növekedési sorában. Három megyében volt 10% alatti, 9-10% közötti a keresetnövekedés, Vas, Nógrád és Csongrád megyékben. De hát más is számít. És aki fizetést kap, nem minden pénzét viszi a boltba.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem