14 °C Budapest

Nagyon jók lehettek idén a magyar gyerekek: rengeteg játék lesz a fa alatt

2018. december 17. 18:00

Idén karácsonykor a magyar gyermekek 2-3 különböző játékra is számíthatnak, melyekre a szülők többsége 10 ezer forintnál is többet költ a REGIO JÁTÉK kutatása szerint. A játékkereskedő áruházaiban az első adventi hétvégén 6 százalékkal, a másodikon 3 százalékkal nőtt a forgalom tavalyhoz képest, míg az online értékesítés már a második hétvégén háromszoros forgalmat generált. Játékvásárláskor figyelni kell az ajándék minőségére is, ebben a CE jelölés a szülők legnagyobb segítsége.

A játékpiac legnagyobb forgalmát adó időszaka hagyományosan a karácsonyt megelőző hónapokra esik. "Kereskedelmi szempontból a december a legerősebb, ilyenkor értékben magasabb, és mennyiségre több játék kerül a szülők kosarába. Tavaly minden ötödik termék - összesen 1,25 millió darab - ekkor talált gazdára" - avatott be a részletekbe Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője. A cég 2018. november közepén készített felmérése szerint a szülők egyharmada 2, szintén egyharmada 3 különböző ajándékot is választ karácsonyra, háromból egy 5-10 000 forintot, többségük (57%) viszont 10 000 forint felett költ egy gyermek esetén.

A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók fele novemberben kezdi el az ajándékok beszerzését, azonban a legtöbb vásárlás a karácsony előtti 3-4 héten realizálódik. "Az első adventi hétvégén 6 százalékkal, a másodikon 3 százalékkal nőtt az áruházi forgalmunk 2017-hez képest. Az ünnephez közeledve kisebb emelkedésre számítunk, ezért idén december 22-ére várjuk az áruházi forgalom tetőpontját. Az online értékesítés a második hétvégén indult be igazán, ekkor két nap alatt háromszoros forgalmat generáltunk a tavalyi évhez képest" - tette hozzá a marketingvezető.

Karácsonykor is elengedhetetlen a tudatosság

A gyermekjátékok piacának legforgalmasabb időszakában is fokozott figyelmet kell fordítaniuk a szülőknek a megvásárolni kívánt ajándék minőségére. A legnagyobb segítséget a CE (Conformité Européenne) jelölés nyújtja, mely azt jelenti, hogy a játék megfelel a rá vonatkozó előírásoknak, és szabadon forgalmazható az Európai Gazdasági Térség belső piacán. "A gyártó és forgalmazó felelőssége mellett a szülői tudatosság is nélkülözhetetlen játékvásárlásnál, hiszen a játék csak akkor lesz igazán jó, ha mindenekelőtt biztonságos, és örömöt okoz a gyermeknek" - mondta el Gyaraki Dávid. Az idei karácsony slágertermékei egyébként a társas- és kreatív játékok, a LEGO, a kisautók és a játékbabák lesznek.

A REGIO JÁTÉK fogyasztóvédelmi referensének legfontosabb tanácsai játékvásárlás esetén:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • Elemes játékok: vegyük figyelembe, hogy a gyári csomagolásba általában próbaelemeket tesz a gyártó, a vásárlás után érdemes tartósabb elemre cserélni. Amikor megvettük az elemes játékot, figyeljünk rá, hogy a csavarral rögzített elemtartó doboz csavarja ne lazuljon ki, időnként húzzuk meg!
  • Társasjátékok: a gyártói ajánlást az életkorra vonatkozóan vegyük figyelembe, hiba lehet, hogy a kicsi testvér is odaül társasozni, és elkapja a kisméretű dobókockát vagy bábot, ami fulladásveszélyt jelenthet. A csomagoláson jelölve van a 0-3 éves korig tiltás, vagyis hogy a játék 3 éves kor alatti gyereknek nem való.
  • Funkcionális játékok (pl. hintaló, gyerekhinta): játék közben a szülő semmiképpen ne távolodjon el karnyújtásnyinál nagyobb távolságra gyermekétől!
  • Játék babakocsik: igaz, hogy a babakocsi sokszor élethű másolata a valódi babakocsiknak, mégsem lehet bele kisállatot vagy kisgyermeket tenni, mert teherbírása nem megfelelő, és sérülés keletkezhet.
  • Kreatív készletek: a termék doboza jelzi a termék tartalmát, így a szülő meg tudja ítélni a kreatív készlet nehézségi fokát. Bár a játéküzletek által forgalmazott gyurmákra és festékekre igaz, hogy nem tartalmaznak az egészségre ártalmas anyagot, ettől függetlenül ügyeljünk rá, hogy szembe, szájba ne kerüljenek, mert nem alkalmasak étkezési célra.
  • Hintaló: a gyermek lábának le kell érni róla a biztonságos használathoz. Ha nem ér le a lába, és túlhajtja a gyermek a hintalovat, leborulhat róla. Figyeljünk, hogy az éles sarkoktól távol legyen a játék! A vásárlás során a szülő mérje fel a helyes nyeregmagasságot!
  • Puzzle: vásárlása 2 éves kortól jellemző, akkor még nagyobb darabokkal, amely a kicsik szín- és formavilágának megfelel. A nagyobb gyermekeknek nagyobb darabszámú és kis darabokból álló kirakós vásárolható már. Itt is figyeljük a gyártó korcsoport ajánlását, mert magáról a képről nem állapítható meg mindig a puzzle nehézségi foka.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem