9 °C Budapest

Nagy változás a Coca Colánál: ezentúl csak ilyen kólásdobozokat láthatunk majd

Pénzcentrum
2020. február 13. 13:03

Tizenhárom százalékkal csökkentette az alumínium italdobozok súlyát a Coca-Cola Magyarország. A hazánkban gyártott és 19 országban forgalmazott dobozos üdítőitalok csomagolásához a cég 2020-tól éves szinten közel 170 tonnával kevesebb alumíniumot használ fel, jelentősen csökkentve a gyártás és a szállítás során fellépő környezeti terhelést, ezáltal pedig a vállalat teljes ökológiai lábnyomát is.

A vállalat a dobozok súlyát csökkentő fejlesztéssel párhuzamosan még a tavalyi évben megkezdte a kiszállítás során alkalmazott raklapfólia felhasználásának kiváltását is, aminek eredményeképpen ebből az anyagból az idei évben már 43 tonnával kevesebbet használ fel - írja közleményében a vállalat. Az alumínium dobozok súlycsökkentése és a raklapfólia felhasználás mérséklése együttesen azt jelenti, hogy a kiszállított mennyiség súlya éves szinten több mint 210 tonnával csökken. Mivel a csomagolás kevesebb anyagot tartalmaz, ezáltal jóval könnyebb, így a szállítás is kisebb erőforrást, energiát igényel. A technológiai fejlesztéseknek köszönhető súlycsökkentés összecseng a vállalat fenntarthatósági vállalásaival, amely szerint egyre nagyobb mértékben csökkenti környezeti terhelését - áll a közleményben.

A vállalat az üdítőitalok csomagolását számos alkalommal fejlesztette az utóbbi években, hogy egyre környezetkímélőbb megoldásokat tudjon bevezetni. A lépések sora tovább folytatódik. A környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, a vállalat várhatóan 2021-ben fogja a hazai piacon a négy, illetve hat dobozos kiszerelések műanyag csomagolását innovatív kartonpapír-alapúra cserélni.

A Coca-Cola globális Hulladékmentes Világ stratégiájának célja többek között, hogy 2030-ra ugyanannyi műanyag palackot és aludobozt gyűjtsön vissza, mint amennyit értékesít - írják. A Coca-Cola Magyarországon forgalmazott PET-palackjai már most is 100 százalékban újrahasznosíthatóak és a vállalat célja, hogy a Coca-Cola Magyarország kínálatában is megjelenjenek a 100 százalékban újrahasznosított PET palackokból készülő palackok. A fejlesztéseknek köszönhetően a palackok gyártása során folyamatosan nő az újrahasznosított PET-palack részaránya. Jelenleg ez átlagosan 24 százalék, amely 2030-ra 50 százalékra fog emelkedni. A hazai gyártásban felhasznált műanyag mennyisége az elmúlt években 15 százalékkal csökkent, idén pedig a mintegy 100 millió forintos technológiai fejlesztés eredményeként további  százalékkal lesz kevesebb az szénsavas üdítőitalok palackjaihoz használt műanyag mennyisége - ismertetik. Csupán ez az utóbbi egy lépés azt jelenti, hogy a vállalat éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami összeségében 24 millió PET palack súlyának felel meg. A PET palackok az összes magyarországi csomagolási hulladék mindössze 3 százalékát teszik ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem