16 °C Budapest

Mutatjuk, hogy ki nyer a gyenge forinton

2018. augusztus 1. 15:00

A Fed kamatemelései és az amerikai monetáris politika normalizálódását követően az Európai Központi Bank is a szigorítás útjára lépett, amit az MNB nem követett. A nemzetközi pénzügyi kondíciók megváltozása, a globális kereskedelmi háború lehetősége, valamint a török pénzügyi rendszer megrendülése és a bizonytalan olasz politikai helyzet miatt is a fejlődő és felzárkózó országokból - így Magyarországról - jelentős a tőkekiáramlás. A több évnyi tartós, de enyhe értékvesztés után a forint jelentősen leértékelődött: az április végi árfolyam július elejére 6 százalékkal csökkent az euróhoz és 10 százalékkal a dollárhoz képest, majd enyhén korrigált.

Régiónkban az év eleje óta a lengyel zloty és a cseh korona is leértékelődött az euróhoz képest: július végére az előbbi 4 százalékkal, az utóbbi 2 százalékkal lett gyengébb. Ugyanakkor a román lej stabil maradt, míg a forint 5 százalékkal értékelődött le ebben az időszakban. Az MNB a gazdasági növekedés fenntartása, valamint a költségvetés olcsó finanszírozása érdekében folytatott laza monetáris politikája egyre jobban távolodik a vezető, valamint a régiós jegybankok monetáris szigorítást előtérbe helyező politikájától. Ezzel az MNB a világ egyik leglazább jegybankjává vált. A laza monetáris politika fenntarthatóságához a devizahitelek arányának csökkenése is hozzájárult: az államadósságon belül a deviza részaránya 50 százalékról 20 százalék alá csökkent, míg a háztartások devizaadóssága teljesen eltűnt - köszönhetően az EU források beáramlásának.

A forint gyengülése várható volt ugyan, a májusi gyengülés sebessége és mértéke azonban váratlan volt. A kockázatos, de mégis alacsony hozamú országok - így Magyarország - állampapírjai vesztettek vonzerejükből, így emelkedett a kötvények hozama, miközben a forintban befektető külföldiek nagy része csökkentette hazai eszközállományát, s ez okozta a nagy volatilitást. A leértékelődő hazai fizetőeszköz elvileg több csatornán keresztül képes hatást gyakorolni a gazdaságra. Az importált termékek árának növekedése növeli a fogyasztói árindexet. Számos termék esetén az emelkedő importár akár ki is árazhatja a piacról a behozott terméket, ami a hazai termelők számára jelentősebb áremelést tesz lehetővé. Ezen túlmenően az áremelkedésben eddig még nem jelent meg az elmúlt évek nagy keresetemelkedésének hatása sem, ami az importverseny gyengülése esetén erőteljesebben érvényesülhet az árakban.

E veszélyekre azonban a jegybank nem reagált, mivel úgy vélte, hogy fő céljának - a stabil, 3 százalék alatti infláció megtartásához - a jelenlegi intézkedések is elegendők. A júniusi infláció azonban már 3,1 százalék volt (bár ehhez kétségtelenül jelentősen hozzájárult az olaj világpiaci árának megugrása), ami ha tartós maradna, jegybanki lépést kellene kiváltania. A gyengülő hazai valuta javíthatná a gazdaság versenyképességét, mivel elvben ösztönzi az exportot. A gyenge forint exportösztönző hatását azonban korlátozza, hogy az export túlnyomó részét a multinacionális cégek bonyolítják le, melyek jellemzően nagy importaránnyal dolgoznak, s melyek belső elszámolásában az árfolyam kevésbé kulcsfontosságú tényező. Ennél jelentősebb hatásúak az egyedi nyílt vagy bújtatott állami támogatások, kedvezmények.

A gyengülő forint egyrészt nagyobb kiadást jelent a költségvetés számára a finanszírozási oldalon, másrészt a még be nem folyt EU-támogatások "felértékelődése" többletpénzt jelent, ami növeli a költségvetés bevételeit. 320 forint/euró árfolyam mellett a le nem hívott EU források átértékelődésén 300-350 milliárd forint többlet keletkezik a költségvetésben. Továbbá a jegybank is jelentős árfolyamnyereséget ér el devizatartalék átértékelődése következtében, hiszen 1 százalékos leértékelődés 70-80 milliárd forint nyereséget jelent a jegybank számára, lehetővé téve annak alapítványi felhasználását vagy költségvetési befizetését is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ennek fényében ismét felvetődik a kérdés, hogy a jegybank célja valóban pusztán az infláció kordában tartása, vagy más tényezők is szerepet játszanak-e monetáris politikája alakításában. Az infláció tartósan a 3 százalékos szint fölött maradása esetén a jegybank törvényben rögzített célja és a nem nyilvános céljai (saját nyereség elérése és a költségvetés olcsó finanszírozása) közé szorulhat. Ebben az esetben az egyik legfontosabb jegybanki eszköz, a hitelesség, is gyorsan elértéktelenedhet, mely az elmúlt időszakban bevezetett jegybanki eszközök és a monetáris politika transzparenciájának csökkenése miatt már eddig is megkopott.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm