6 °C Budapest

Mozgolódnak a multik Magyarországon: sorra nyitják a webshopokat

2017. március 8. 05:30

Az online vásárlással nemcsak időt, hanem pénzt is spórolhatunk - ezt már sokan tudják, nem véletlenül pörög Magyarországon ezerrel az internetes kereskedelem. A 2016-os év mérföldkő volt a hazai online értékesítésben, és a 2017-es év is ígéretesnek tűnik. Ezt támasztja alá, hogy az elmúlt hónapokban három ismert áruházlánc indított webshopot. Mutatjuk, hogy melyek ezek, és milyen lehetőségeket kínálnak. Van köztük olyan, ahonnan már okostelfonról is rendelhetsz.

Elérte a bűvös éves 1 milliárd eurós értékhatárt az összesített hazai online kiskereskedelmi forgalom - derült ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből. A forintban kifejezve mintegy 310 milliárdos online piac 2016-ban arányaiban háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél.

A teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9 százaléka már internetes értékesítésből származik.

Nem véletlen, hogy az utóbbi hónapokban több diszkontlánc döntött úgy, hogy webshopot indít.

Miket veszünk online?

Bizonyos termékkategóriák esetében - mint a számítástechnikai eszközök - gyorsan hódított az online értékesítés, de évről évre egyre több további ágazatban jelenik meg. Kis Gergely, az eNET alapítója és vezetője a Portfolio-nak elmondta, hogy

hazánkban az internet szerepe régóta kiugró a szállásfoglalás mellett a színház-, a mozi- és a koncert-jegyértékesítésben, de látványosan növekszik a ruhaértékesítés is,

ami korábban nem tartozott bele a top 5-be, ha a termékkategóriákat nézzük, de ma már a harmadik helyen áll, és folyamatosan kúszik felfelé.

A számítástechnikai eszközökhöz hasonlóan magas forgalmat jelentenek az élelmiszerek, és valószínűleg újabb és újabb szegmensek kerülnek sorra

- tette hozzá a szakértő, azóta pedig látjuk is ennek a nyomait, hiszen egy újabb diszkontlánc, illetve két nagy bútorlánc is belépett az online értékesítési piacra.

Ezek az áruházláncok indítottak webshopot

Az utóbbi néhány hónapban három nagy áruházlánc tette meg a nagy lépést, és indította el a webshopját. Időrendben az Auchan volt az első, még tavaly év végén: egy ideig csak tesztvásárlók próbálhatták ki a szolgáltatást, amely ma már előzetes online regisztráció után bárkinek elérhető. Jelenleg 15 ezer termék rendelhető a diszkontlánc webáruházából, és Budapest I., II, XI., XII, XXI. és XXII. kerületeibe, illetve a környező településekre, köztük Érdre, Budaörsre, Törökbálintra, Budakeszire, Tökölre, Százhalombattára és Csepelre is szállítanak.

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a jövőben egyre több területet le tudjunk fedni szolgáltatásunkkal, szállítási díjunk a kiszállítás napjától függ, kiszállításonként 399 és 499 forint közé esik

- tudta meg a Pénzcentrum az áruházlánctól.

Az online vásárlás térhódításával csak idő kérdése volt, hogy a lakberendezés és bútorforgalmazás területén is megnyíljanak a webshopok. A KIKA január közepén egy teljesen megújult weboldallal jelentkezett, amely egyben webáruházként is működik.

A lakberendezési lánc szerint az online vásárlás legnagyobb előnye, hogy akár okostelefonon is lehet vásárolni, és nem kell alkalmazkodni a hagyományos áruházak nyitvatartásaihoz.

A termékkínálat az áruházakhoz hasonlóan bőséges, és az átláthatóság érdekében kategóriákra bontva jelennek meg az oldalon a bútorok és kiegészítők. A termékeknél bevásárlókocsi ikon jelzi, ha az adott modell online is megvásárolható. A házhozszállítás díja 1390 forinttól indul, ha pedig valaki inkább a hozzá legközelebb lévő áruházban venné át a terméket (Click & Collect), azt is megteheti, természetesen ingyen.

Regisztráció nélkül is lehetőség van megvásárolni a kiválasztott termékeket, de a regisztráció több előnnyel is jár: például jobban követhetőek a megrendelések, láthatóak a régebbi vásárlások, és a kosár tartalmát is megőrzi a rendszer, akkor is, ha nem a kiválasztáskor vásároljuk meg

 - közölte a bútorlánc a Pénzcentrummal.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A konkurenciától kicsit lemaradva, február elején az IKEA is elindította webshopját, a neten rendelt termékeket egyelőre a budaörsi áruházban lehet átvenni: ha valaki délután ötig rendel, már másnap átveheti az árut.

A tervek szerint a tesztidőszak után, várhatóan a nyár végén indul a Click and Deliver szolgáltatás, azaz a kiválasztott termékeket az egész ország területén házhoz szállítják.

A szolgáltatás 3000 forintba kerül, és az áruházban lévő termékek 75-80 százalékát lehet majd online is megvásárolni.

Meddig lehet még növekedni?

A diszkontláncok az online értékesítés részesedésének növekedésre számítanak, de vajon meddig bővülhet még a magyar online kereskedelem? A GKI Digital és az Árukereső.hu felmérése szerint miközben a kiskereskedelem egésze 2016-ban csak hozzávetőleg 6 százalékkal bővült, addig az online piac 18 százalékkal tudta növelni bevételeit, a növekedési korlátok jelei azonban már látszanak. Az online vásárlók száma immár második éve csupán egy számjegyű bővülést mutat, és még a legnagyobb, legismertebb e-kereskedők közül is csak keveseknek sikerült akár a piaci átlagot meghaladó mértékű növekedést elérnie.

Az áruházak közel kétharmada úgy véli, hogy saját piacára 2016-ban erősödő koncentráltság volt jellemző, és egyre nehezebb kitűnni a "legnagyobbak" árnyékából.

Erre jó példa a tavalyi "Black Friday", mely mindössze a webáruházak 32 százalékánál tudta hozni az előzetes forgalmi várakozásokat. Igazán kiemelkedő eredményeket pedig csupán a legnagyobb márkaismertséggel és eléréssel rendelkező áruházak tudtak elkönyvelni.

A karácsonyi szezon húzza felfelé a piacot

A webáruházak több mint 80 százaléka 2016-ban eredményesebb évet zárt, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerep jutott az utolsó negyedév kiemelkedő teljesítményének, mely az egész éves, összesített online kiskereskedelmi forgalom 36 százalékát jelentette és a forgalmazott termékek körétől függetlenül minden szektorban az év legerősebb időszakának számított.

Erős marketingre és akciókra van szükség

A kutatás adataiból látszik, hogy aki növekedni akar, annak muszáj a visszatérő vásárlókra építenie.

A vásárlókat elsősorban rendszeres és kellően "hangos" marketinggel fűszerezett, valódi akciókkal lehet a virtuális kosarakhoz csábítani, amire - az állandó tétemelés miatt - tömegesen leginkább már csak a piacvezető szereplők képesek

- olvasható a kutatási beszámolóban. Bár a webáruházak több mint harmada (35%) saját bővülését részben az online kiskereskedelmi piac természetes bővülésének tudja be, több mint 50 százalék ítélte meg úgy, hogy a 2016-os eredménye elsősorban a saját marketingtevékenysége sikerétől függött. 2017-ben pedig a kereskedők többsége új termékkategória bevezetésével szeretné még vonzóbbá tenni kínálatát.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem