13 °C Budapest

MNB: 3 százalék környékén maradhat az infláció

MTI
2020. március 26. 15:45

Idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.



Balatoni András szerint az infláció már márciusban 4 százalék alá eshet, és éves szinten a maginfláció is elmarad majd attól, amit a korábbi előrejelzések valószínűsítettek. A mérséklődést többek között az olaj árának jelentős visszaesésével magyarázta, ami a nyers élelmiszerek árának emelkedését is ellensúlyozza. Várakozása szerint a koronavírus gazdasági hatásai a második negyedév eredményeit jelentős mértékben visszavetik. A világpiacot eluralta a bizalmi válság, a járvány hatására a termelés, a kereslet, a foglalkoztatás, a beruházás, a kivitel egyaránt visszaesett, ám a visszazárkózásban jelentős különbségek alakulhatnak ki az egyes országok között - hangsúlyozta. 

Balatoni András szerint a koronavírus gazdasági hatásai elől Magyarország sem térhet ki, hiszen a belföldi termelésben jelentős szerepet játszó ágazatok állhatnak le. A növekedés ugyanakkor idén is legalább 2 százalékkal magasabb lehet az uniós átlagnál. Az igazgatóság vezetője a növekedés fenntartásában jelentősnek látja a lakossági fogyasztás szerepét. A munkanélküliség kis mértékben nőhet ugyan, de az emelkedés megfelelő intézkedésekkel visszafordítható, ráadásul a béremelkedés is folytatódott idén, a háztartások megtakarításai jelentősek. Az államadósság csökkentését a veszélyhelyzet nem befolyásolja, a beruházási ráta pedig a lassulás ellenére is megközelítheti a 30 százalékot - mondta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a járvány elhúzódásával a kilátások is módosulhatnak, a gazdasági előrejelzések ezért bizonytalanok. Sokat jelenthet, ha a kulcsfontosságú ágazatok stagnálása a nyári hónapokra is áthúzódik, de a magyar gazdaság a legkedvezőtlenebb jegybanki előrejelzés szerint is elkerüli a recessziót 2020-ban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem