9 °C Budapest

Mire elég havi 78 ezer forint? Van kiút a szegénységből?

2015. szeptember 26. 16:04

Magyar családok százezrei élnek még mindig jövedelmi szegénységben, azaz havi kevesebb, mint 78 ezer forintból. De van esély a felzárkozásra, az életkörülmények javítására.

Növekedtek a reáljövedelmek, azonban nem lett kevesebb szegény, bár javult a rászorulók helyzete az elmúlt két évben Magyarországon. Többek között ezek derültek ki a Társadalomkutatási Intézet (TÁRKI) tavaly ősszel végzett felméréséből. A kutatás szerint a magyar lakosság 16,6 százaléka, vagyis több százezer ember él jövedelmi szegénységben.

A nélkülöző háztartások havonta kevesebb, mint 78 ezer forintból gazdálkodnak.

A szegénység előfordulásának valószínűsége magas: az általános iskolát végzett családfővel élők között, illetve azoknál a családoknál is, ahol csak egy embernek van keresete, továbbá ott is, ahol a családnak a fenntartója 65 év feletti vagy nő. A családfő végzettsége szerint a következőképpen alakul a szegénységben élők összetétele.

Mit mondanak más kutatások?

Bár a KSH a közelmúltban jelentette be, hogy többet nem adja ki a létminimumról szóló kiadványát, az utolsó adatok szerint tavaly havi 253 ezer forint volt egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartás és közel 80 ezer forint egy egytagú nyugdíjas háztartás létminimumértéke. Az egy felnőttből és egy gyermekből álló háztartásnál ugyanez havi 144 ezer forint, az egy felnőttből és két gyerekből álló háztartásoknál pedig durván 190 ezer forint volt.

A mutatók alapján a magyar háztartások több mint 35 százaléka élt a létminimum alatt

Sokan kaphatnak segítséget

Az idén szeptember 26-án tartott Fenntarthatósági Nap egyik kiemelt témája a hajléktalanok helyzete, a beszélgetés résztvevői olyan példákat mutatnak be, amelyek egy-egy kisebb-nagyobb közösségben képesek esélyt adni a felzárkózásra, de legalábbis javítani az életkörülményeket, ez pedig a rászoruló családoknak is nagy segítség lehet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egyik ilyen egyesület a Heti Betevő, amely összegyűjti az adományokat és az élelmiszereket és ebből hetente egyszer a Klauzál téren oszt ételt és italt a rászorulóknak.

{{EMBED:https://www.facebook.com/hetibetevo/photos/a.1712462375640671.1073741960.1447351432151768/1712462455640663/?type=3}}


A szervezet különlegessége abban rejlik, hogy éttermi minőségű ételeket készítenek és osztanak szét. A kezdeményezéshez pedig az idő elteltével egyre több önkéntes csoport és étterem is csatlakozott, ráadásul ma már nem csak Budapesten, hanem Makón és Székesfehérváron is megtalálhatóak. Az adományokat pedig már nem csak a bulinegyedekben kihelyezett befőttesüvegekben várják, hanem utalással is támogathatjuk őket. Aki kíváncsi a részletekre meghallgathatja a Fenntarthatósági Napon szeptember 26-án, a Millenárison.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem