11 °C Budapest

Minden nap belefutunk, pedig 50 ezer forintos bírság jár érte

2015. február 10. 11:15

Bírságolás, szabálysértési eljárás, súlyos esetben elzárás. Nagyjából csak ennyit tehetnek a hatóságok az időről időre felbukkanó illegális árusok ellen. Azt nem nagyon lehet elérni, hogy ne jöjjek vissza például ugyanabba az aluljáróba, mint ahol egy hete megbüntették őket.

Illegális árusok kínáltak gyümölcsöket és zöldségeket a Nagyvárad téri aluljáróban január végén. Az eset kapcsán bejelentést tettünk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál, akik a helyszíni vizsgálat és ellenőrzés nyomán megállapították, hogy engedély nélkül, nyomonkövethetetlen forrásból származó árut értékesítettek az alkalmi kofák.

50 ezer forintos bírságot kellett megfizetniük, plusz 4300 forint eljárási költséget.

Azonban egy héttel az eset és a bírságolás után újra feltűntek az árusok az aluljáróban, ahogy országszerte sok más helyen is találkozhatunk velük. Sőt, ma reggel ugyanúgy találkoztunk velük a Nagyvárad téri aluljáróban. Ha ugyanazok, ha nem, kíváncsiak voltunk, mi a helyzet az ilyen esetekben. Mit tehetnek a hatóságok az ellen, hogy újra és újra illegális termékeket áruljanak ezeken a területeken, amik akár az egészségre is veszélyesek lehetnek?

Ott a kamera, majd az alapján megtalálják őket

A fővárosi nagy forgalmú gyalogos aluljárókban elhelyezett térfigyelő kamerák képei ugyan megjelennek a Fővárosi Ügyeleti és Információs Központban, de nem rögzítik őket. Így utólagos ellenőrzésre, az illegális tevékenység bizonyítására később nincs lehetőség.

Amennyiben a térfigyelő kamerák képein a közterület-felügyelő feladatkörébe tartozó jogellenes cselekmény látható, munkatársaink intézkednek arra vonatkozóan, hogy a legközelebbi közterület-felügyelő járőrt a helyszínre irányítsák.

- mondta el a Pénzcentrumnak Hermann Gábor, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) szolgálati igazgatóhelyettese. Így ha épp elcsípik őket, akkor tudnak eljárni ellenük.

Akkor marad az állandó ellenőrzés

Amennyiben valaki közterületen, tehát például egy aluljáróban a Nagyvárad téren jogtalanul árusít - azaz nincs rá engedélye -, szabálysértést követ el. Emiatt a közterület-felügyelő is kiszabhat helyszíni bírságot, de csak a törvény által meghatározott esetekben. Viszont a rendőrség általánosságban is jogosult a bírságolásra.

A helyszíni bírság mértéke 5 ezertől 50 ezer forintig terjedhet.

A bírságoláson túl a közterület-felügyelő szabálysértési eljárást is indíthat az árus ellen, és ideiglenesen lefoglalhatja az árut, termékeket. Adóigazgatási, jövedéki jogsértés esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is eljárhat az árusok ellen, tehát például ha alkoholtermékeket árulnának illegálisan, abban az esetben a NAV emberei is felléphetnének ellenük. Velük együttműködve pedig a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság is segíti a munkát - tájékoztatta a Pénzcentrumot a FÖRI.

Ha valakit 6 hónapon belül már a második szabálysértésén kapnak, akkor a helyszíni bírság összegének kétszeresét, harmadik alkalommal már a háromszorosát kell megfizetni.

Ezek mellett mint láttuk, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) is eljárhat ilyen esetekben, de csak akkor, ha élelmiszert árulnak illegálisan. A NÉBIH-et egyébként bármilyen élelmiszerbiztonsági szempontból kockázatos helyzet kapcsán fel lehet hívni, illetve egy okostelefonos alkalmazás segítségével is bejelentést lehet már tenni.

De miért nem szabad ilyen árusoktól vásárolni élelmiszert?

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Élelmiszer-biztonsági szakemberek szerint az aluljárókban forgalmazott termékek eredete a legtöbb esetben ismeretlen: az édességeket, csokoládékat általában már a fogyasztási idő lejárta után értékesítik, a zöldség- és gyümölcsfélék származási helyét sem tudják igazolni. Sokszor maguk az alkalmi kofák tesznek arról, hogy az általuk kínált termékek beazonosíthatatlanok legyenek.

Ezek a termékek súlyos megbetegedéseket okozhatnak, részben a lejárt szavatosság, az ismeretlen eredet miatt (például azt sem lehet tudni, milyen vegyi anyagokkal kezelték a gyümölcsöket), részben pedig az alapvető higiéniai előírásokat is nélkülöző tárolás, szállítás, árusítás miatt. Komoly fertőző betegségeket kockáztat az, aki az aluljárók kartondobozairól vásárol.

A szabálysértési eljárás

Ha szabálysértési eljárás indul valaki ellen, többféle végkifejlettel is számolhat. Egyrészt a helyszíni bírság helyett pénzbírsággal sújtható, melynek

felső határa a szabálysértéstől függően már 300 ezer forintra nő.

Emellett szabálysértési elzárás is következhet az eljárás végén. Ha a bíróság úgy ítéli, legfeljebb 60 nap elzárásra kötelezhető a szabálysértő. Vagy közérdekű munka is lehet a büntetés, amit legalább heti egyszer, pihenőnapon vagy szabadidőben kell díjazás nélkül elvégezni. 6 órányi munkától kezdve egészen 180-at is kiszabhat a bíróság.

Ez utóbbit akkor is lehet választani, amikor valaki határidőn belül nem fizeti ki a bírságot, és emiatt elzárásra ítélné a bíróság. Kérvényezni kell, hogy az elzárás helyett közmunkát lehessen inkább végezni. Kevésbé súlyos esetekben egyébként a büntetés helyett csak figyelmeztetésben részesítenek - tájékoztat a Társaság a Szabadságjogokért.

Ebben az esetben is rosszabbul járnak a visszaesők, az elzárási napok 60 helyett 90-re nőhetnek, illetve a pénzbírság felkúszhat akár 450 ezer forintra is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem