Milliós lottónyereményeket hagynak veszni a magyarok: lehet, te sem vetted át

2020. január 18. 07:00

Sokan nem tudják, de a hagyományos sorsolásokon kívül más módokon is lehet komoly pénzeket nyerni a hazai lottójátékokon: tavaly például valaki nem jelentkezett azért a 10 millió forintért, amit a Szerencsejáték Zrt. egyik promóciója keretein belül nyert. Bár a lottótársaság folyamatosan hirdeti a Szerencsenapokat, többen elfeledkeznek a külön sorsolásokról, így pedig lemaradnak a nyereményekről is. 2019-ben a kisorsolt nyertesek 14 százaléka nem jelentkezett a pénzéért. Lehet, hogy te is köztük voltál? Sajnos már késő bánat...

Vélhetően többeknek fogalma nincs arról, hogy milliókat nyertek a lottón: legalábbis a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint tavaly 7 játékos sem jelentkezett a Szerencsenapok akción belül kisorsolt nagynyereményéért. A Pénzcentrum érdeklődésére a vállalat közölte:

hatan 10 millió forintot nem vettek fel, egyvalaki pedig a négymilliós nyereményéért nem jelentkezett a határidőn belül.

Ezen felül a Zrt. tájékoztatása szerint tavaly a nyertesek valamivel több mint 14 százaléka nem jelentkezett a különsorsolásokon elért nyereményekért. Ugyanis, bár a Szerencsejáték Zrt. reklámozza az akciókat, előfordulhat (ahogy sokakkal elő is fordult), hogy valaki megfeledkezik a ezekről a plusznyereményekről.

Pedig azokon is szép pénzeket lehet nyerni, ha szerencsések vagyunk: a lényeg az, hogy a promóció csak pár napig tart, és ezeken a nyerő napokon a Zrt. kisorsolja a nyerő szelvények sorszámait. A nyeremény összege játékonként, illetve akciónként változik: éppen most is zajlik egy promóció, január 10. és 18. között a feltételeknek megfelelő szelvények részt vesznek a sorsolásokon.

Az Ötöslottó esetében napi 50x10 ezer forint és 1x1 millió forint, a Hatoslottó, a Joker és a Puttó esetében napi 1x1 millió forint talál gazdára - tehát összesen 54 sorszámot sorsolnak ki minden nap. A részvételhez nem kell mást tenni, mint az alábbi összegekben játszani:

  • Ötöslottót egy szelvényen legalább 1.500 Ft értékben
  • Hatoslottót egy szelvényen legalább 1.500 Ft értékben
  • Jokert egy szelvényen legalább 750 Ft értékben
  • Puttót egy szelvényen legalább 1.250 Ft értékben.

A fentebb sorolt nyereményeken felül a promóció végén egy ráadás sorsolás is lesz: január 20-án az Ötöslottó, a Hatoslottó és a Joker esetében 10-10 millió forint, a Puttó esetében 4 millió forint ráadás nyeremény talál majd gazdára, úgyhogy érdemes figyelni a Zrt. honlapját! Fontos tudni, hogy mindig a játékba beküldés napját követő munkanapon sorsolják ki a nyereményeket (tehát, ha mondjuk hétfőn adtad fel a lottódat, akkor a keddi sorsoláson veszel részt azzal a szelvénnyel), így ma, szombaton már csak a ráadás sorsolásra tudsz benevezni, ha gyorsan elrohansz a lottózóba. Ha viszont a héten játszottál a feltételeknek megfelelően, akkor érdemes átböngészni a Szerencsejáték Zrt. honlapján a kisorsolt szelvények listáját. Nehogy neked is bent maradjon a nyereményed!

Különbség még a "normál" lottónyereményekhez képest, hogy a Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a Szerencsenapok esetében nem 90, hanem

csupán 40 napjuk van a nyerteseknek jelentkezni a lottótársaságnál - máskülönben úgyszintén úszik a nyeremény.

Rengetegen rárepülnek

Bár az akció már lejár, de nem maradtál le semmiről! Kérdésünkre a Szerencsejáték Zrt. közölte, szervezett Szerencsenapok akciók jellemzően havonta vannak. Az egyes akciók feltételeiről, az abban részt vevő számsorsjátékokról mindig az adott akció esetében tájékoztatják a játékosokat, akiket igencsak motiválnak az extra nyeremények. A lottótársaság szerint az eladott alapjátékok száma körülbelül 10-15 százalékkal emelkedik meg az akciós hetekben a nem akciós hetekhez viszonyítva.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Arra is rákérdeztünk, hogy mi lesz azokkal a pénzekkel, amelyeket nem vesznek át a nyertesek. A Zrt. válaszában kifejtette: a különsorsolásos akciókban kisorsolt, de a nyertesek által át nem vett nyeremények továbbra is az adott számsorsjáték fel nem vett nyereményalapjának részét képezik, és ezáltal a fel nem vett alapokra vonatkozó jogszabályi előírások vonatkoznak rájuk (pl. további különsorsolásos akció(k) nyereményeire, vagy az adott játék valamely nyerőosztálya nyereményalapjának kiegészítésére fordíthatók).

Érik a rekordnyeremény az Ötöslottón

Ugyan még pár hétnyi halmozódás hiányizk ahhot, hogy összejöjjön minden idők legnagyobb Ötöslottó nyereménye, de a mostani 3,8 milliárd forintos giganyeremény is befér az 5 legnagyobb közé. Egészen pontosan, ha valakinek telitalálata lesz, akkor a negyedik legnagyobb összeget vihetné haza az Ötöslottó történetében - a pénz tavaly június óta halmozódik.

A rekordot még mindig egy 2003-as főnyeremény tartja, 17 éve a 48. héten vitték el az 5 092 890 758 forintos főnyereményt. Érdekesség, hogy tavaly is volt egy 4 milliárd forint feletti összeg, 2019. 16. hetében valaki 4 194 319 530 forinttal lett gazdagabb, ezt pár héten belül a mostani főnyeremény is elérheti - feltéve, ha nem viszi el addig senki.

Természetesen a főnyeremény összege nagyban befolyásolja, hogy hány szelvényt értékesítenek a Szerencsejáték Zrt.-nél: korábban, a Pénzcentrum kérdésére válaszolva is azt mondták, hogy az értékesített darabszámok mennyiségére nagyon sok tényező hat. A halmozódás mértéke az egyik meghatározó (pozitív és negatív módon egyaránt), emellett szintén jelentős befolyásoló tényezők az akciók, vagy a kieső munkanapok.

Ez a fenti csárton is tisztán látható: az ábrán a 2015-ös eladásokat vetettük össze a főnyeremény összegével. Ebben az évben vitték el minden idők második legnagyobb főnyereményét, 5 milliárd 49 millió forintot. Szépen látni, ahogyan emelkedik a tét, úgy kúszik fel az eladott alapjátékok száma is. Azon a héten, amikor sorsolták a giganyereményt, összesen 7,6 millió darab alapjátékot adtak el a Zrt.-nél, jobbal jelenthető ki: az egész ország lottólázban égett. Aztán, ahogy elvitték az ötmilliárdot, és a következő héten újraindult a halmozódás (100 millió forintról), az eladások is jócskán visszaestek, és újból csak az ország "lottózó keménymagja" váltott szelvényt, ami átlagosan 3,5-4 millió eladott alapjátékot jelent.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem