7 °C Budapest

Milliárdos fenyőbumm néz ki decemberre: ennyibe kerül a karácsonyfa idén

MTI
2020. november 27. 16:04

Már érkeznek az árusítóhelyekre a karácsonyi fenyők, amelyek forgalma az idén 15 milliárd forintra nőhet a tavalyi mintegy 12 milliárdról, az emelkedést az átlagárak növekedése mellett a műfenyők arányának emelkedése is magyarázza - közölte a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke.

Boross Dávid ismertette: az országban tavalyhoz hasonlóan várhatóan az idén is 2-2,2 millió vágott fenyőt értékesítenek. Egyre többen keresik a cserepes fenyőket, amelyek eladása 15-20 ezerre emelkedhet a tavalyi tízezer darab után, emellett műfenyőkből is 100 ezerrel többet, mintegy 300 ezret adhatnak el. Elmondta:

Az idén minden kategóriának nőtt az eladási ára.

Megjegyezve, hogy az euró-forint árfolyam változása elsősorban a nordmann fenyőre van hatással, amelyből évente 500-600 ezer darab érkezik az országba. Hozzátette, hogy az import felfelé húzza a hazai termesztésű fák árát is, így a lucfenyők ára már egyre jobban közelít az import nordmann fenyőkéhez.

  • Idén a luc méterenkénti átlagára 3500-4000 forint körül mozoghat, 
  • az ezüstfenyőé 5000 forint körül, 
  • míg a nordmann fenyőé 6000-7000 forint lehet.

Bíznak a vásárlókban

A fenyők ára nemcsak a mérettől hanem a származási helytől, így a minőségétől is függ - mondta. Tavalyhoz hasonlóan a vágott fenyők közül 50 százalékban lucot, 30-40 százalékban nordmannt értékesíthetnek az idén is, az összes többi fajta pedig alig 5 százalékot tesz majd ki - tette hozzá. Az egyesület a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetéhez hasonlóan bízik abban, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és zavartalanul folyhat a fenyők árusítása.

Tévhit, hogy az ünnephez közeledve frissebbek a fák, mivel azok kitermelését novemberben végzik, ezért Boross Dávid azt tanácsolja, hogy a vásárlást ne hagyják az utolsó pillanatra.

A tartósság megőrzése érdekében a vásárlást követően a fákat hűvös helyen kell tárolni. Javasolja azt is, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, az alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy környezetvédelmi szempontból a vágott fenyőket részesítsék előnyben, mivel az elsősorban Kínából érkező, import műfenyő ökológiai lábnyoma a szállítás miatt kedvezőtlenebb. Az ünnep után a vágott fenyőket senki ne égesse el, azokat az aprítást követően a komposztálókba érdemes helyezni, vagy a település hulladékkezelő gyakorlata után kell érdeklődni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm