Mikortól, meddig érvényes a bérlet?

Pénzcentrum
2008. január 2. 08:31

A jövőben strukturális változáson mennek át a jelenleg érvényben lévő általános havi bérletek (budapesti havi-, budapesti egyesített havi-, környéki 5 km-es és 10 km-es havi és HÉV havi bérletek). A korábbi havi és 30 napos bérletek helyett, azok előnyös felhasználási tulajdonságait ötvözve megújult havi bérletet lehet majd vásárolni a BKV jegypénztárakban.

Az új megoldás igazodik a naptárhoz, azaz a 31 napos hónapoknál 31 illetve a 30 napos hónapoknál 30 napig lesz érvényes a bérletszelvény. Elkerülhetőek lesznek a hosszan kígyózó sorok a hónapok elején, hiszen a bérletet előre is meg lehet majd vásárolni.

Az elmúlt években az utasok körében egyre népszerűbb lett a már korábban bevezetett 30 napos bérletszelvény. A bérleteket egyre többen a hónap közben váltották meg, elkerülve a felesleges sorban állást minden hónap elején. Az új havi bérlet ugyanezt teszi lehetővé az utazóközönség számára. Érvényessége nem kötődik naptári hónaphoz. Tetszőleges kezdőnappal váltható, a kezdőnap 0 órától a következő hónap azonos napját megelőző napján 24 óráig jogosít utazásra (például a hónap 15-én 0 órától a következő hónap 14-én 24 óráig).

Abban az esetben, ha a vásárló két hónapra előre meg kívánja váltani bérletét, két külön szelvényen megteheti (egy szelvényt csak egy hónapra lehet érvényesíttetni) és a még érvényben nem lévőt nem kell magával vinnie, attól tartva - mint a korábbi többször 30 napos bérleteknél -, hogy ha elveszti, több hónapra veszítette el szelvényét.

A BKV Zrt. éppen az utasok nagyszámú visszajelzése alapján döntött az új havi bérletek kiadásáról.
Az új havi bérletek január 2-án pénztárnyitástól lesznek megvásárolhatók. Az utasok igényeihez igazítva a BKV Zrt. minden hónap 2-ától 10-éig hosszabbította a jegy és bérletpénztárak csúcsidőszaki nyitva tartását, azaz a lehető legtöbb ablakkal áll a vásárlók rendelkezésére.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A BKV Zrt. mindent megtesz azért, hogy zökkenőmentes legyen az átállás. A decemberi havi bérletek január 5-én 24.00-óráig, a kedvezményes éves bérletek január 2-án 24.00 óráig érvényesek. Azon 30 napos, többször 30 napos, BEB (Budapesti Egyesített Bérlet) 30 napos és kétheti bérletek érvényességét, amelyek eredetileg 2007. december 31-én vagy 2008.január 1-jén járnának le, 2008. január 2-án 24 óráig meghosszabbítja a BKV Zrt. További információ a BKV Zrt. honlapján, a www.bkv.hu weboldalon olvasható, illetve érdeklődni lehet a jegypénztárakban is.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem