12 °C Budapest

Mikor indulnak a karácsony utáni akciók, leértékelések?

2015. december 27. 07:00

Készülhetnek az akcióvadászok, hétfőtől indulnak a december végi, január eleji leértékelések. Persze sok üzletben már a karácsony előtti heteket is az akciók határozták meg, a jelentős mértékű és szélesebb körű árengedmények azonban csak következő hetekben jönnek igazán. Leginkább téli ruhákat, lakberendezési tárgyakat, és műszaki cikkeket éri meg vásárolni.

Hatalmas tömeggel találkozhatott az, aki a decemberi hétvégéken látogatott el valamelyik plázába, bevásárlóközpontba. Úgy tűnik, a karácsonyi vásárlási láz nem csillapodik, és az sem változik, hogy sok család ilyenkorra időzíti valamely drágább tartós fogyasztási cikk (például lapostévé, laptop, okostelefon) megvásárlását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a korábban becsültnél nagyobb lehet a boltok forgalma decemberben,

akár a 950 milliárd forintos forgalmat is meghaladhatja.

Vámos György egy hete azt mondta, a bevétel nagyjából 5-6 százalékkal több lehet, mint egy évvel korábban.A januárihoz képest másfélszer annyi költenek az emberek decemberben, ugyanakkor január elején megindul a "csereidőszak", és folytatódnak az akciók is - tette hozzá.

A boltok egy része már az elmúlt hetekben szezonközi akcióval, leértékeléssel várta a vevőket - a nagy hipermarketektől a legkisebb ruházati üzletekig. Az akciók keretében akár 20-40 százalékkal is olcsóbban vehettünk meg egy-egy terméket, vagy akár a szintén elterjedt egyet fizet, kettőt kap módszerben is gondolkozhattunk (igaz, az akciók inkább csak egy-egy terméket, termékcsoportot érintettek).

Így tehát már karácsony előtt megjelentek a boltokban a leértékeléseket jelző SALE feliratok. A két ünnep közötti napokban és január elejétől azonban beindulnak a szokásos karácsony utáni leárazások. A kereskedők rákényszerülnek ilyenkor arra, hogy jóval olcsóbban adják termékeiket, vagy legalábbis azok egy részét. Legtöbbjüknek gyakorlatilag nincs más választása, olcsóbban kell adni az árut, ha meg akar szabadulni készleteitől (ne feledjük, hogy a raktározás is költséges).

Hétfőtől már természetesen a plázák Budapesten és a vidéki nagyvárosokbanegyaránt nyitva lesznek, de a Váci utca - illetve a vidéki nagyvárosok bevásárlóutcáinak - nagyobb üzletei is várják a vevőket. Érdemes tehát felkerekedni azolcsóbb ruházati termékekre vágyóknak, de azoknak is, akik a szilveszteri bulira vennének egy-egy igényesebb ruhadarabot, kedvező áron.

A kereskedők hetente egyre nagyobb arányú kedvezményeket kínálnak, így a fennmaradó készletekből egyre alacsonyabb áron válogathatunk. Arra azonban figyeljünk, hogy a nagyobb üzletláncok hajlamosak ilyenkor korábbi, akár több éve raktáron levő "maradék" termékeket is betenni az akciós kínálatba.

Előbb-utóbb a műszaki áruházak nagyobb leárazásaira szintén számítani lehet. A tavalyi évhez hasonlóan ismét várhatóak például ún. "áfamentes" napok, amikor egész termékcsoportok (például konyhagépek, fényképezők, mobiltelefonok) kerülnek 20-25 százalékkal kevesebbe: tanácsos várni ezekre, ha nem sürgős a műszaki cikk megvásárlása.

A webshopok már a hét elején beindították az akciókat:

 a nagy nemzetközi ruházati boltokban már most jelentős kedvezményekkel vásárolhatunk, sok helyen ingyenes kiszállítást is kínálnak. Érdemes figyelni a webshopok hírleveleit, Facebook-oldalát: könnyen lehet, hogy kedvezményes kuponkódot is találunk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Így működik a garancia az akciós termékeknél

Sokszor találkozhatunk azzal a kereskedői reakcióval, mely szerint akciós terméket nem váltanak vissza, nem cserélnek. Fontos tudnunk, hogy akciós termék esetén is ugyanazon jogokkal rendelkezünk, mintha nem leértékelt terméket vettünk volna. Azaz megilletnek bennünket a szavatossági, jótállási jogaink, függetlenül az árcsökkenéstől, mely meglehetősen gyakori karácsony táján. Mindez alól egyetlen kivétel van: ha azért akciós az áru, mert valamilyen hibája van, és ezt a vásárláskor a tudomásunkra hozzák, ezen hiba miatt nem reklamálhatunk.

Szintén gyakorta találkozunk azzal a kereskedői módszerrel, melynek értelmében a hibás termék javítása, vagy ugyanolyan árura történő cseréje helyett egy másik, hasonló árucikket ajánlanak fel részünkre, akár plusz ráfordítás nélkül, akár további ráfizetés mellett. Azaz levásárolhatjuk a hibás termék árát, akár egy kapott kupon, vagy bón segítségével. Természetesen elfogadhatjuk ezen felkínált lehetőséget, de nem kötelezhet bennünket a kereskedő a levásárlásra, azt nem vagyunk kötelesek elfogadni, és ragaszkodhatunk szavatossági, jótállási jogainkhoz.

Azt is tudnunk kell, hogy tartós fogyasztási cikk esetén - melynek körét jogszabály határozza meg, ide tartoznak tipikusan a műszaki, háztartási cikkek többek között -, ha a vásárlástól számított három munkanapon belül élünk hibás termék miatt csereigénnyel, úgy nem hivatkozhat a kereskedő arra, hogy az esetleges aránytalan többletköltség miatt inkább javítja csere helyett a terméket. Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos: vásárlás előtt alaposan tájékozódjunk az egyes termékekről és lehetőségeinkről. Ha pedig hibásnak minősül az áru, ne féljünk élni lehetőségeinkkel, merjük jogainkat érvényesíteni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem