16 °C Budapest

Megrohanták júniusban a vevők a boltokat: ezt kereste mindeki

2020. július 3. 13:29

A KSH már hetente közölt online kasszaadatai szerint június második felében élénkült a boltos világ, egy hét alatt faragtak egy nagyot a mínuszokból a vásárlók és így kisebb lett a visszaesés. Így már az első félév hozhatja a nulla körüli eredményt, persze nem a pénz értékét, hanem a növekedési ütemet nézve: az erős első negyedév és vártnál kisebb gödör a második negyedévben kiegyenlítik egymást. Egy hete még rosszabbat vártunk.

Korábban még azzal lehetett számolni, hogy június első felében a kasszaadatok szerint 3,7%-kal esett vissza a hagyományos boltok bevétele, de a legfrissebb statisztika szerint június 1-23 között már csak 2,3% a lemaradás az előző évhez képest. Ez a kisebb visszaesés a bő háromhetes időszak utolsó hetében jött be, ez az egy hét faragott le a három hetes mutatóból 1,4%-nyi visszaesést - írja közleményében a blokkk.

Összejöhet egy nullás első félév

A legfontosabb változás, hogy májushoz képest a júniusi hónapban már nem romlott a mérleg, a májusihoz képest nem nagyobb, hanem kisebb lett a visszaesés. Az élelmiszer vegyesboltokban (ezek a nagyobbak) az árbevétel ugyan emelkedett júniusban 3,2%-kal, ez több is a korábban megadott 1,5%-nál, de még mindig kisebb ez a növekmény a szerényen számolva is 5-6% körüli drágulásnál.

Tehát mennyiségben kevesebbet cipekedtek a háziasszonyok a boltokból hazafelé, a férfiaknak is kevesebbet kellett segítgetniük a pakolászásban, így a kiigazítatlan volumenindex mínuszban járt júniusban is. A web áprilistól májusig hasított, ez már ismert, 50-100% volt a növekedés üteme, feltételezhetően júniusban is a korábbi évek 30%-os üteme felett mozgott.

Az iparcikkes boltoknál vegyes kép rajzolódik ki, így például a híradástechnikai boltokban 10%-kal többet, de például a ruházati boltokban hasonló nagyságrenddel kevesebbet költöttünk júniusban. Az üzemanyagok piaca júniusban 31%-kal esett, de olcsóbb is volt a benzin, mint egy éve, így feltehetően literben (volumenben) valahol 10% felett lehet a visszaesés.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem