11 °C Budapest

Megrohanták a magyar patikákat a kínai koronavírus miatt: ezt keresik ennyien

2020. január 27. 16:00

A Pénzcentrum értesülései szerint kezdenek kifogynia patikai készletek egészségügyi maszkokból. Az általunk megkérdezett gyógyszerész szerint ennek hátterében állhat az influenza is, viszont nem kizárt, hogy a koronavírus terjedése is növeli a termék forgalmát.

Egy körúti gyógyszertárban érdeklődtünk szájmaszk után, de mint azt a Pénzcentrum megtudta a patikustól: mindkét típusú egészségügyi maszk, amit tartanak (az egyik gumiszalaggal rögzíthető, a másikat meg kell kötni), kifogyott. A filléres termék hatékony védelmet biztosít a cseppfertőzéssel, levegőben is terjedő vírusokkal szemben.

Nem egy beteg panaszkodott arra, hogy már a negyedik, ötödik patikában jár, és sehol sem kap szájmaszkot. Kértünk utánpótlást maszkból, de még nem igazolták vissza a megrendelésünket 

- mondta el az általunk megkérdezett gyógyszerész, és hozzátette, hogy az influenza járvány idején sok beteg keresi a maszkokat, viszont most sokkal több olyan vásárló is akad, aki Ázsiába utazik, és azért venne maszkot. Sok közöttük az ázsiai származású vásárló is. 

Bár vannak a legveszélyesebb kínai zónában is magyarok, továbbra sincs magyar érintett a koronavírus járványban.

Magyarországon két gyanús esetet vizsgáltak ki, de egyiknél sem igazolódott be a fertőzés - mondta el korábban a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért is felelős államtitkára, Menczer Tamás.

Tehát az egészségügyi maszkokat sok beteg már hiába keresi a patikában, természetesen van, ahol még akadhat raktáron. Az influenza és más levegőben is terjedő vírusok ellen hatásos védelmet nyújthat a maszk, mert mechanikusan akadályozza meg a vírusok belélegzését. Sőt visszafelé is hatásos védelmet nyújt: a fertőzött beteg sem lélegzi ki a vírust, megfertőzve ezzel a környezetét. 

Viszont 100 százalákos védelmet nyilvánvalóan a maszk sem nyújt, és amint átnedvesedik, érdemes cserélni, mert akkor már áthatolnak rajta a vírusok, sőt növeli a fertőzésveszélyt.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a koronavírus-fertőzés akadályozása céljából is vásárolják a maszkot az Ázsiába készülő utasok, hiszen rohamosan emelkedik Kínában a koronavírus halottainak és válságos állapotú betegeinek száma. Vasárnap estére már 80-an haltak bele a betegségbe, reggel még 56 volt a halottak száma. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlése szerint válságos állapotba estére 461 beteg került, reggel még 324 volt a számuk. Mindeközben több mint megkétszereződött, már csaknem hatezerre emelkedett a járvány fertőzésgyanús eseteinek száma a bő fél nappal korábbi 2684-ről.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A vírus pedig nem csak Kínában, illetve Ázsia több országában fertőz: már az Egyesült Államokban is azonosították a negyedik megbetegedést, amelyet a koronavírus okozott. A beteg nemrégiben tért vissza a kínai Vuhanból, jelenleg kórházban ápolják. Kaliforniában ez az első koronavírusos megbetegedés, az Egyesült Államokban pedig a negyedik. Magyarországot is pedig már csak két ország választja el a vírustól.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem