15 °C Budapest

Meglepő, mi mindent kapsz 670 Ft-ért az Aldiban, Lidlben, Sparban

2017. május 19. 11:03

Napi 670 forint: a friss statisztikák szerint ennyit költ kajára egy átlag magyar. Kíváncsiak voltunk, mire elég ez, ha a legismertebb áruházláncoknál vásárol be az ember.

A KSH legfrissebb, 2016-ra vonatkozó adatai szerint az átlag magyar havi 77 100 forintot költ, aminek legnagyobb része, azaz 26,5 százaléka élelmiszerekre és alkoholmentes italokra megy el. Ez azt jelenti, hogy átlagosan

napi 670 forintból próbálunk meg nem éhen halni.

Ez gyakorlatilag semmi - panaszkodhatna egy háztartásban kevésbé jártas szerkesztő, ha nem szeretné a kihívásokat. Ezért hogy megnézzük, pontosan mire is elég ez az összeg, elővettük az áruházláncok legfrissebb akciós újságjait, és konkrét receptek mentén képzeletben bevásároltunk.

Előre szólunk, összeállításunkban olyan alap tételekkel, mint például a só, bors, vagy épp olaj, nem számoltunk. De nézzük, mi kerülhet 670 forintból az asztalra.

Spar - túrós tészta

Felcsillant a szemünk a Spar aktuális akciós újságját lapozgatva, 41 százalékos diszkonttal árulják ugyanis ezen a héten a magyar túrót - 199 forint most a ¼ kilós kiszerelés. Ugyan nem csusza, de szintén akciós a Durillo száraztészta, a fél kilós kiszerelést most megkapjuk 299 forintért. Végül, hogy a pörc se maradjon le, érdemes körbenézni a húspultban is - a füstölt, főtt császárszalonnát most 139 forintos áron (Ft/10dkg) vihetjük haza a 28 százalékos akció keretében. Ha mindezt összeadjuk, jól látható, hogy fejenként bőven a 670 forintos fejadag alatt maradunk, tehát jut még kevés a reggelire, vacsorára szánt péksüteményekre, felvágottakra és zöldségekre is.

KATT! A Spar legütősebb akciói a 19. héten

Tesco - húsleves

Habár a Tesco ezen a héten már javában készül a gyereknapra, roskadozik az akciós kiadvány az édességektől, azért akad táplálóbb, és megfizethetőbb étel is a kínálatban. A mi választásunk ezúttal a húslevesre esett, amihez meglepően olcsón szerezhetünk be mindent a hipermarket polcairól. A friss csirke far-hát kilója például 159 forint, így a leveszöldséggel együtt is (a karalábé darabára például 99 forint) bőven beférünk a KSH napi átlagába.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

KATTINTS! A Tesco is erős akciókkal vár a 20. héten

Aldi - grillcsirke

Egyszerű dolgunk van, ha az Aldinál szereznénk be a napi betevőt, az áruházlánc ugyanis 499 forintos kiló áron kínálja ezen a héten a kész grillcsirkét, amelyből ketten is simán jól lakhatunk, főként ha egy-egy sajtos stanglit is veszünk mellé, darabját 63 forintért. De bőven jut a napi 670 forintból még reggelire (69 forint például a "Fitt szilvás táska"); illetve vacsorára (most 349 forint helyett 249 forintba klerülnek a 400 grammos majonézes saláták), de talán marad még valamennyi a desszertre (99 forint például a laktózmentes pálcikás jégkrém) is.

KATT! Lapozd fel az Aldi eheti akciós újságját

Lidl - fűszeres grill csirkeszárny, és sör

Itt a péntek, így igazi partikaját választottunk a Lidl 20. heti akciós újságából. A csirkeszárnyat 409 forintos kilónkénti áron szerezhetjük be (amúgy a friss, egész kacsa belsőséggel is igen kedvező áron kapható, 799 Ft/kg-ért ), amely némi fűszeres olajos kezelés után már mehet is a grillrácsra (vagy a serpenyőbe). És hogy teljes legyen az örömünk, most 22 százalékos diszkonttal, 449 forintért kaphatjuk meg az áruházlánc 2 literes kiszerelésű sajátmárkás sörét, amely a Pénzcentrum nagy sörtesztjén is kiválóan szerepelt.

KATTINTS! A Lidl legkeményebb akciói a 20. héten

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem