13 °C Budapest

Meglepő dolog derült ki a gyorsfagyasztott zöldségekről

2017. március 28. 14:30

Itt a tavasz, és lassan beköszönt a színkavalkád a piacokon és az élelmiszerüzletekben is. A pultokon megjelennek az újabb és újabb zöldségek, gyümölcsök, telis tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal. Sokkal egészségesebbek, mint gyorsfagyasztott társaik. Vagy mégsem?

A Journal of Food Composition and Analysis című folyóiratban publikált tanulmány azt vizsgálta, az üzletek polcairól választott friss zöldség vagy gyümölcs, vagy a fagyasztott termékek egészségesebbek-e. Mielőtt alaposabban belemennénk a kutatás ismertetésébe, érdemes megnézni, Magyarországon hogyan alakult 2015 és 2016 első félévében a zöldség- és gyümölcsfogyasztás.

A KSH adatai szerint 2016 I. félévében a magyar lakosság egy főre jutó összes kiadása átlagosan 74,4 ezer forint volt egy hónapra vetítve. Ebből átlagosan 19,7 ezret forint élelmiszer és alkoholmentes italokra költöttünk.

Az összes élelmiszerköltség tizedét fordította a magyar lakosság zöldségfélékre és burgonyára, 16,7 százalékos áremelkedés mellett fejenként 2200 forintot. Gyümölcsöt 7,1 százalékos áremelkedés mellett egy főre jutóan havonta 1300 forintért vásároltak a háztartások.  Ha az elfogyasztott mennyiséget nézzük, kiderül, hogy friss és fagyasztott zöldségből, gyümölcsből az előzőévhez hasonlóan 3,7 kg, illetve 3 kg fogyott havonta.

Melyikkel járunk jobban?

A Journal of Food Composition and Analysis tanulmány készítői két éven át vizsgálták fagyasztott, frissen vásárolt és elfogyasztott, valamint a vásárlás után hűtőben tárolt brokkoli, karfiol, kukorica, zöldbab, borsó, spenót, áfonya és eper tápanyag- és vitamintartalmát, különös tekintettel a C és az A vitaminra és a folsavra.

Eredményeink azt mutatják, hogy a fagyasztott termékek és a friss zöldségek és gyümölcsök tápanyagtartalmukat tekintve közel azonos, sőt, bizonyos esetekben még előbbiek jobbak is. Például az A vitamin tartalmat tekintve a fagyasztott termékek jobban teljesítettek

- mondta Dr. Ronald Pegg professzor, a kutatás vezetője.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Hogy mivel magyarázható mindez?

A friss zöldségek és gyümölcsök többségét azelőtt szedik le, hogy teljesen beérnének, így van idejük, hogy a szállítás során érjenek be, esetleg ennek elősegítése érdekében még kémiai érésbefolyásolókat is alkalmazhatnak náluk. Hosszú utat tesznek meg, mielőtt a fogyasztók asztalára kerülnek. Jelentős idő telik el a leszedés majd az elosztóközpontokba történő szállítás között, ugyancsak sok időbe telik, mire szállítás után az élelmiszerüzletekbe érnek. Ott további néhány napot töltenek a raktárban vagy a polcokon, mielőtt a vásárlók konyhájába kerülnének.

Ráadásul a vevők nagy része nem is fogyasztja el azonnal a megvásárolt terméket. A zöldségek és gyümölcsök jó eséllyel napokat töltenek még a hűtőben, ez alatt az idő alatt pedig további értékes tápanyagokat és vitaminokat veszítenek. Ugyanis például a C-vitaminszint egyből a leszedés után zuhanni kezd, minél több idő telik el a szüretelés és fogyasztás közt, annál tovább tart ez a folyamat.

Fagyasztott termék esetén más a helyzet. Ilyenkor szüretelés előtt megvárják, míg megérik a zöldség és a gyümölcs, és nagyon rövid időn belül fel is dolgozzák azokat. Így a minimumra csökkentik azon tápanyagok mennyiségét, melyek elvesznek a feldolgozási eljárás során. A szüretelés és mosás után a zöldségeket általában blansírozzák, (1-2 percig forró vízbe mártják a zöldségeket, így pusztítják el az ártalmas baktériumokat, miközben a zöldség íze, állaga és színe megmarad. Ezt az eljárást gyümölcsök esetében nem szokták alkalmazni), megszárítják, aztán lefagyasztják, végül csomagolják.

A kutatás során igazán jelentős eltéréseket azonban nem tapasztaltak, annyit viszont sikerült bizonyítaniuk, hogy tévhit, hogy a frissen fogyasztott zöldségek és gyümölcsök egészségesebbek lennének a fagyasztott termékeknél. Nem meglepő módon arra jutottak, a legjobb, amit tehetünk, ha vásárlás után azonnal elfogyasztjuk a zöldségeket és gyümölcsöket, mert minden hűtőben töltött nap után veszítenek tápanyagtartalmukból. Összességében azonban édes mindegy, a piacon vagy a boltban vásárolt termékeket vagy a gyorsfagyasztottat fogyasztjuk. Ráadásul a fagyasztott termékek ára sokszor kedvezőbb is, mint a friss zöldségeké és gyümölcsöké.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem