Meggondoltad magad? Hibás a termék? Segítünk, hogyan cseréld vissza

2018. február 17. 10:00

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogokat érvényesíthetnek akkor, ha nem műszaki cikket vásárolnak, hanem ruhadarabot vagy épp lábbelit. A jogszabály szerint ekkor ugyanis nincs kötelező jótállás, de ez nem jelenti azt, hogy például egy hibás pulóver miatt ne lehetne reklamálni a kereskedőnél.


Az első és legfontosabb, hogy a fogyasztók legyenek tisztában azzal, hogy a vásárlástól számított két éven belül érvényesíthető szavatossági igény. Ennek alapján - a kereskedőnél bejelentett panasz során, melyről jegyzőkönyvet is kötelesek felvenni - elsősorban az árucikk javítását vagy cseréjét lehet kérni. A javítás és a csere közül a fogyasztó választhat, kivéve, ha a választott igény teljesítése lehetetlen vagy aránytalan. Másodsorban pedig árleszállításra vagy vételárvisszatérítésre vonatkozó igénnyel lehet élni.

A gyakorlatban a határidők játszanak még igen fontos szerepet, hiszen a vásárlástól számított hat hónapon belül bejelentett hiba esetén a vállalkozást terheli annak bizonyítása, hogy nem teljesített hibásan. Azaz, ha egy cipőt visszaviszünk, a vásárlást követő hat hónapon belül, mert annak talpa elkezdett leválni, akkor bizony az eladó üzletnek kötelessége szakvéleményt beszereznie, hogy a hiba eredete (gyári vagy használatból fakadó) egyértelműen megállapításra kerüljön.

Gyakran érdeklődnek a fogyasztók arról, hogy mit csináljanak akkor, ha fürdőruha, alsóruházat, vagy fehérnemű miatt szeretnének panasszal élni a kereskedőnél. Gyakran találkozni ugyanis ezen termékek ismertetőiben/tájékoztatóiban olyan kijelentésekkel, hogy a azokat higiéniai okokból nem cserélik ki - írja közleményében a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület.

Természetesen például a hibátlan alsóneműt nem is köteles egy üzlet sem visszavenni ezen okból, (általában erről jól látható helyen kifüggesztett táblával hívják fel a figyelmet) azonban, más a helyzet, ha például az újonnan vásárolt melltartónak pattan el a pántja. Ilyenkor a már említett szavatossági jogokkal élhet a fogyasztó, azaz nyugodtan vissza lehet vinni azt az üzletbe és cserét kérni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Jó tudni, hogy "készletkisöprés", évszakváltás stb. akciók miatt leárazott termékek esetén sem lehet megtagadniuk a vállalkozásoknak azt, hogy a vásárlók hibás termékek esetén panaszt tegyenek. Ha azonban a fogyasztót még a vásárlás előtt figyelmeztették például a ruhadarab hibájára, akkor más a helyzet, hiszen ekkor már később reklamáció nem tehető, ugyanezen hiba miatt (más hiba miatt viszont lehet).

Szintén sokan felejtik el, hogy

ha nincs meg a vásárláskor kapott blokk vagy nyugta, akkor hiába is emlékszik az eladó a fogyasztóra, hiába nyilvánvaló, hogy az adott boltban vette a terméket, mert például márkaüzlet, amiből a környéken csak egy van, az árut nem köteles visszavenni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem