17 °C Budapest

Megfekszel a Hungaroring idei áraitól: 2000 egy szelet pizza, 3200 a kolbász

2019. augusztus 3. 07:02

Brutális kiadások elé nézhet idén az, aki kilátogat a 33. hazai Forma 1-es versenyre a Hungaroringre. Nem elég ugyanis, hogy a belépőjegyeket súlyos tízezres magasságokban mérik, az ételekért és italokért is mélyen a zsebükbe kel nyúlniuk az autósport szerelmeseinek. Egy szelet pizza például 2 000 forintba kerül, egy perec 1 000 forintba, a rétes szintén ennyibe, míg a palacsinta 1 500 - 2 000 forintba kerül. És akkor még a 3 200 forintos roston sült tarjáról és a 4 000 forintos gyros tálról nem is beszéltünk.

Idén 33. alkalommal rendeznek Forma 1-es futamot a Hungaroringen. A nagyszabású sportesemény három napon át augusztus 2-től 4-ig tart, és a száguldó cirkuszra kilátogatóknak biztosan le fog esni az álluk az ételárusok ártábláit vizslatva. A Pénzcentrum egyik olvasója már pénteken kilátogatott a szabadedzésekre és lőtt is néhány fotót a Hungaroringen tapasztalható árakról. 

Első képünkön egy főleg gyros értékesítésével foglalkozó kitelepülés látható, egy kis tál itt 3 000 forintba kerül, míg egy nagy 4 000-be, de ha sajtot is akarunk hozzá pluszba az még 500 forint. Ugyanitt lepényeket is vásárolhatunk, azokat 3 000 forintért adják, egy fél literes ásványvíz pedig 600, míg egy üdítő 800 forintba kerül.

Második képünk ártáblája szerint egy jégkása 1 500 forintba kerül, míg egy limonádéért 1 200 forintot kérnek el, egy saslik pedig 3 500 forintot kóstál, ugyanennyiért, mármint 3 500-ért azonban kolbászt is vehetünk kiflibe rejtve. Egy perec 1 000 forintba kerül, akárcsak egy rétes.

Harmadik képünkön egy pizzás helyet sikerült elcsípni, itt egy szelet pizza ára 2 000 forint, míg a rétesek itt is egy ezresbe kerülnek. A rétesek mellett azonban palacsintázni is van lehetőség, a baracklekváros és a kakaós 1 500 forintért szerezhetők be, de a túrós és nutellás már 2 000 forintba kerül. Az ásványvíz itt is 600 forint, az üdítők pedig 800 forintba kerülnek. A sör pedig egy ezres.

A nemes egyszerűségű, kartontáblára filccel írt árak negyedik képünk esetében arról árulkodnak, hogy a saslik 3 200 forintba kerül, de ugyanennyiért kolbászt, rántott csirkemellet és roston sült tarját is vásárolhatunk. A sültkrumpli 1 200, a szendvicsek pedig 3 000 forintba kerülnek. A Redbull energiaitalért pedig 900 forintot kell kiperkálni, a sör itt is egy ezres. A kenyér pedig 300 forint.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Következő képünk tanúsága szerint gyrost pitában már kaphatunk 2 500 forintért, de tányéron ugyanez 3 500 forintba kerül, boxban pedig 4 000-be. A rántott húsos burger és a retro burger egyaránt 3 500 forintba kerül, akárcsak a grill-dog. A sült krumpli 1 500 forint, a burger menü, amihez jár krumpli és üdítő is 4 500 forintot kóstál. 

Egy év távlatában

Ha a jelenlegi árakat a tavaly tapasztalhatókkal összehasonlítjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy igazán nagy különbségek nincsenek most a 2018-as számokhoz képest. Tavaly egy saslikért ugyanúgy elkértek 3 500 forintot, a rántott hús buciban 4 000 forint volt, a sör pedig ugyanúgy egy ezresért ment. 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem