Megdöbbentő körülmények között készült a vecsési savanyúság

2016. február 25. 13:03

Engedély nélkül és rendkívül rossz higiéniai körülmények között készítette a savanyúságot az a vecsési "kistermelő", akit a hét elején ért tetten a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). Az illegális előállító helyen mintegy 38 tonna terméket foglaltak le és intézkedtek annak megsemmisítéséről az ellenőrök. Az akcióval egy időben egy fővárosi piac savanyúságos üzletét is ellenőrizték a szakemberek, amit az árukészlet forgalmi korlátozása mellett hatósági zár alá helyeztek - olvasható a szervezet közelményében.

A NÉBIH KÜI szakemberei a vecsési "kistermelő" ellenőrzésekor megállapították, hogy az előállító engedély nélkül, megdöbbentően rossz higiéniai viszonyok között, nagyüzemi szinten készítette a savanyúságokat.

A házi savanyúságként eladott termék egy része thaiföldi kukoricakonzervből, valamint a nagybani piacon vásárolt zöldségekből készült, teljesen ellenőrizetlen körülmények között.

A helyszínen jelöletlen, penészes káposztát, fokhagymát, uborkát, paprikát és egyéb zöldségeket találtak az ellenőrök. Az üzem pincéjében nem élelmiszeripari célra engedélyezett edényekben, hordókban savanyították a termékeket, az előállításról azonban semmilyen nyilvántartást sem vezettek. A helyszínen mintegy 38 tonna terméket forgalmi korlátozását és azonnali megsemmisítését rendelték el a KÜI munkatársai.

A vecsési ellenőrzéssel egy időben egy fővárosi piac savanyúságokat forgalmazó üzletét is ellenőrizték a KÜI munkatársai. Az üzletet további intézkedésig - a mintegy 1,4 tonna jelöletlen árukészlet forgalmi korlátozása mellett - hatósági zár alá helyeztek az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem