Megáll az ész: vagyonokat költenek a magyarok a Black Friday alatt

2018. november 15. 12:30

Immár Magyarországon is népszerű a Black Friday, a kereskedelmi szektor majdnem minden szereplője készül rá akciókkal. Sőt, az üzletláncok nem csak a fekete pénteken, de akár két hétig is fenntarthatják a kedvezményeket. Ez nem véletlen, hiszen ezen időszakban akár 40-50 ezer forintot is fizethetünk fejenként, és ezzel még nem tudtuk le a karácsonyi vásárlást.

Az Amerikában hagyományosan egy napos Black Friday Magyarországon egyre inkább átalakul a magyar kereskedők és fogyasztók igényeinek, elvárásainak megfelelően. Az idei - immár ötödik - Black Friday mostanra az online és hagyományos kereskedelem minden fontosabb szereplőjét valamilyen formában megmozgatja. Az idei Black Friday akciók során összességében várhatóan 800-840 ezer vásárló fog online is rendelni, az internetes költések összértéke pedig meghaladhatja a 40 milliárd forintot - derül ki az Euronics és a GKI Digital közös jelentéséből.

A jelentés szerint idén csak az online rendelések közel 40 milliárd forintos forgalmat eredményezhetnek a Black Friday időszak alatt. Ez az egész évre várható online kiskereskedelmi forgalom csaknem 9 százalékát jelenti. Az egy főre vetített költés átlagosan 45-50 ezer forint lehet. Mint az a reprezentatív kutatásból kiderült, 10-ből 4 online vásárló várhatóan legalább két alkalommal elcsábul majd egy-egy ajánlat kapcsán, így összességében hozzávetőleg 1,1-1,2 millió internetes vásárlás realizálódhat a leértékelések során.

Fekete péntek helyett fekete két hét

Míg tavaly a kereskedők többé-kevésbé összezártak és egyszerre akcióztak, addig az idei évben a vásárlók akár 1-2 hétig is válogathatnak az állandóan frissülő akciós kínálatból és az üzletekbe, plázákba látogatva is keresgélhetnek az ajánlatok között. Ennek legfőbb oka, hogy az idei Black Friday akciókhoz már a kereskedelem szinte minden szegmense csatlakozott, így a november 12. és 25. közötti két hétben minden napra jut egy-egy akciós nap.

Mostani értelmezésben a magyar vásárlók szemszögéből a Black Friday - az eredeti amerikai kezdeményezést szabadon értelmezve - akár 1-2 hétig tartó akciós időszakot is lefedhet. A Black Friday a kereskedők számára pedig nem feltétlenül csupán évi egy, pénteki nap. Sokkal inkább egy olyan akció(hullám), amikor nagyobb értékű termékek szélesebb választékban kerülnek a kínálatba. 

Ez a sajátos magyar piaci folyamat egyfelől kedvező, mivel a sok akcióból mi vásárlók könnyebben megtalálhatjuk a nekünk megfelelő ajánlatot anélkül, hogy mindent egyetlen napon kelljen beszereznünk. Másfelől a kereskedőknek a hatalmas zajban nehéz és igen költséges kitűnni, még az ütősebb ajánlatokkal is

 - összegezte a kialakult helyzetet Hunyady László, az Euronics műszaki áruházlánc marketing és értékesítési igazgatója.

Nem csak a netes kereskedelem pörög fel

Az elhúzódó akciós időszak fontosságát és a többcsatornás értékesítés felértékelődését támasztják alá a GKI Digital felmérései is: az internetezők 90%-a számára a webes vásárlás mellett kiemelten fontos, hogy el tudjon menni egy üzletbe és meg tudja nézni, át tudja venni a kiválasztott terméket akár személyesen is. Az online vásárlók 36%-a rendszeresen használja a webáruházakat készletellenőrzésre, hogy aztán célirányosan vásároljon az adott boltban is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez igaz a mobiltelefonokra és a háztartási gépekre is, annak ellenére, hogy ezeket a termékeket az interneten könnyű műszaki tartalmuk alapján összehasonlítani. Előnyben vannak a hagyományos üzlethálózattal rendelkező webáruházak akkor is, ha az online rendelt termékek üzletben történő átvételéről van szó. A kutatás szerint 10-ből 6 esetben, amennyiben elérhető távolságban van egy szaküzlet vagy bolt, az online vásárlók inkább a személyes átvételt választják a kiszállítási díj megfizetése helyett.

Ha egy kereskedő online és hagyományos csatornával rendelkezik, egyre fontosabbá válik, hogy a csatornák képesek legyenek támogatni egymást - az online vásárlás üzletben, a bolti készletből történő átvétele mindenképp kényelmesebbé, gyorsabbá teszi a vásárlók számára a termékek beszerzését. Másrészt az offline áruházban nem kapható, vagy készleten nem lévő termékek online rendelésének ösztönzésével lehet növelni a vásárlási kedvet az üzletben nézelődő vásárlók körében.

A kereskedők nem csak árakkal, hanem hozzáadott értékes szolgáltatásokkal is tehetnek a vásárlók bevonzásáért - a hosszabbított garancia, a visszáru egyszerűsített, ünnepek utánra meghosszabbított visszaküldése ösztönzően hathat a vásárlási kedvre.

Black Friday során még nem karácsonyra vásárolunk

A magyar vásárlók a Black Friday akciók során elsősorban még nem a karácsonyi ajándékokat vásárolják, hanem saját, az akciós időszakra halasztott beszerzéseiket valósítják meg - világít rá a kutatás. Ennek megfelelően - bár az ünnepi szezon a fekete péntekkel - november végén leginkább a szórakoztató elektronikai cikkek, számítástechnikai eszközök, okostelefonok, játékkonzolok és háztartási gépek vásárlását tervezik a vásárlók. Miután a saját vásárlásokkal végeztek, még átböngészik az ajánlatokat karácsonyi ötletek és ajándékok után kutatva, de a karácsonyra szánt meglepetések vásárlásával sokan inkább megvárják a december eleji fizetést.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem