21 °C Budapest

Már megint változhatnak a címkék a boltokban: ez a legújabb ötlet

2015. február 14. 13:00

Egyre több intézkedés lép hatályba annak érdekében, hogy a fogyasztók könnyebben eligazodhassanak az élelmiszerek összetevőit, származási helyét illetően. Most az új tervezet szerint a feldolgozott termékekben felhasznált hús származási helyéről kaphatnánk pontos információt.

A feldolgozott élelmiszereken is jelölni kellene a felhasznált hús származási helyét. Az Európai Parlament (EP) jogszabálytervezetet vár az Európai Bizottságtól, mellyel kötelezővé tennék, hogy a friss marhahúshoz hasonlóan a feldolgozott élelmiszerek, így például a fagyasztott pizza és a mirelit lasagna csomagolásán is fel kelljen tüntetni a felhasznált hús származási helyét - adta hírül az MTI.

Így a fogyasztók könnyebben tájékozódhatnának arról, mit is esznek, és az honnan származik. Ettől pedig megerősödne az élelmiszertermékek iránti bizalom.

A lóhúsbotrány után vissza kell szereznünk a vásárlók bizalmát. Ugyanakkor nem szabad, hogy az új kötelezettség további terhet rójon az ágazatban gyakori kis- és középvállalkozásokra

- idézi az EP közleménye a környezetvédelmi bizottság olasz elnökét, Giovanni La Viát.

Ez is új a címkéken

December 13-tól már hivatalosan is kötelezővé vált az élelmiszerek újfajta címkézése. Az új rendelet célja az, hogy ne lehessen félrevezetni a fogyasztókat. Nagyon fontos eleme így az olvashatóság.

Pontosan meg van határozva a csomagoláson alkalmazható legkisebb betűméret (1,2 mm), az éles kontraszt a háttér és a betű színe között, illetve a betűk közötti és a sortávolság is.

A termékek tápértékét is jelölni kell majd, de ez csak 2016 decemberétől lesz kötelező. Emellett pedig a termékben található összes allergén anyagot is fel kell tüntetni a címkéken.

Veszélyes csalások

A tervezet indoklásaként sok EP-s képviselő kifejezte aggodalmát amiatt, hogy

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

az élelmiszeripari csalások rombolják az élelmiszerbiztonságot, a fogyasztók bizalmát és egészségét,

akadályozzák az élelmiszerlánc működését és kedvezőtlenül befolyásolják a mezőgazdasági termékek árát.

Például hamisított élelmiszernek minősül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) definíciói szerint az a tejföl, amiben növényi zsiradék, vagy tejipari melléktermék van tejszín helyett. A csokoládé sem nevezhető annak, ha ugyanúgy növényi zsiradék helyettesíti a kakaóvajat.

További ilyen csalások is gyakran előfordulnak, esetleg nem engedélyezett összetevők használnak (mint például a pár évvel ezelőtti pirospaprika botrány esetében, amikor míniummal keverték a fűszert), vagy a külföldi árukat adják el magyarként. Sokszor csak hatósági ellenőrzések során derül fény ezekre, de előfordul olyan is, hogy akár az áruházakba is eljuthatnak ezek a termékek. Ezeken kívül a HENT hamisításként említi például ha nem bio terméket bioként árulnak, vagy ha lejárt alapanyagokból készül valami, vagy egy olcsó terméket drága megfelelőjének csomagolásába bújtatnak.

Ezek a termékek megtéveszthetik a fogyasztót, aki ha figyelmetlen, alacsony minőségű utánzatot választhat az eredeti helyett. A táplálkozás biológiai értéke ezen élelmiszerek bevitele esetén nem közelíti meg az eredetiét, azaz a szervezetbe juttatott ételek tápanyagtartalma kisebb mennyiségben hasznosulhat. Étkezésed túl egysíkúvá válhat, és ez nem lesz jó hatással az egészségedre.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem