Már csak ez hiányzott: drágulás jön januárban a magyar henteseknél

MTI
2019. december 13. 08:32

Mintegy 10 százalékkal bővül a pulykahús belföldi forgalma decemberben az év többi hónapjához viszonyítva a Magyar Pulykaszövetség szerint, és az exportban is hasonló mértékű növekedésre számít az év utolsó hónapjában a szakmai szervezet.

A magyar pulykaágazat helyzete másfél éve stabil, azt keresleti piac jellemzi. Az ágazat bevétele évente 90 milliárd forintra tehető - közölte a pulykaszövetség.

Belföldön évente közel 100 ezer tonna pulykát termelnek, ennek több mint 40 százalékát exportálják, a kivitel 13 milliárd forint árbevételt eredményez. A feldolgozott hús 8 ezer tonna készítményt, 7,5 ezer tonna panírozott terméket jelent.

A pulykahús ára 5 százalékkal drágult idén tavalyhoz képest, október elsejétől az áruházláncoknál további áremelés figyelhető meg. Ezt januártól újabb áremelkedés követheti, amelyet a szövetség a közüzemi díjak, valamint a bérköltségek emelkedésével magyaráz.

Közölték azt is, hogy a belföldi pulykahús-fogyasztás mostanra 7,5 kilogrammról 4 kilóra, vagyis az európai átlaggal azonos szintre esett, miközben csirkéből kétszer annyi fogy, mint 15 éve.

2019 első fél évében 13 ezer tonna magyar pulyka kelt el külföldön és 14,3 ezer tonna belföldön, mindkét értékesítés 8-9 százalékot esett tavalyhoz képest.

Magyarországon a Gallicoop értékesíti a legtöbb pulykát, azt a Gallfood követi. A két cég a piac kétharmadát fedi le, ebből mintegy 40 százalékot a Gallicoop, 25-30 százalékot pedig a Gallfood képvisel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A pulykahús iránti növekvő kereslet a karácsonyt megelőző egy-két hétre koncentrálódik, ebben az időszakban a Gallicoop Zrt. 10-15 százalékos forgalomnövekedést tapasztal elsősorban a pulykamell filé, a pulyka felsőcomb filé és a pulyka darált hús forgalmában - közölte a vállalat.

A Gallicoop idén várhatóan 39 ezer tonna pulykát vág majd, ebből decemberben 3-3,5 ezer tonnát. Az exportált mennyiség meghaladja a 10 ezer tonnát - közölték.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem