12 °C Budapest

Majnem 500 foritnot kapart el minden magyar 2016-ban

2017. július 6. 09:02

Négyszer annyit költünk sorsjegyekre, mint 7 évvel ezelőtt, átlagosan 475 forintot kötöttek a magyarok kaparósra tavaly - írja a Világgazdaság.

2010 óta több mint a négyszeresére nőtt a magyarok által vásárolt sorsjegyek értéke. A Szerencsejáték Zrt. szerint az erőteljes növekedés mögött részben az is áll, hogy hat év alatt majdnem megduplázódott a sorsjegyek átlagára. A játékosok egyre inkább a közepes és magasabb árú (500-1000 forintos) termékeket keresik. Egyébként 2010-ben átlagosan 256 forintot költöttünk egy sorsjegyre, míg tavaly már ennek közel dupláját, 475 forintot.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem