16 °C Budapest

Lerohanták a magyarok a webáruházakat ma reggel: mutatjuk, mit vettek a legtöbben

2020. november 20. 14:28

Az egyik legnagyobb hazai online piactér Black Friday-ának első órájában több mint 53 ezer rendelést fogadott, amelyek összértéke mintegy másfélmilliárd forintot tett ki. Reggel nyolcig akciós árú fél disznót még senki rendelt, de egy tízmilliós autó azonban már elkelt.

Néhány perccel reggel 7 után kezdődött az eMAG 2020. november 20-i Black Friday-akciója. Az első órában több mint 600 ezer látogatást generált a webáruház, a legforgalmasabb reggeli időpontban csaknem 200 ezren böngészték egyszerre az oldalt. Reggel 8 órakor a legnagyobb összegű rendelések Budapestről (~1,1 millió forint), Dunakesziről (~1 millió forint), illetve Sopronból (~830 ezer forint) érkeztek.

Idén a járványhelyzet nyomán a háztartási eszközök és tisztítószerek a Black Friday legkeresettebb termékei, ezekre egyetlen óra alatt tízezernél is több rendelést adtak fel. A mobiltelefonok, tabletek, okoseszközök számítanak a második legnépszerűbb kategóriának több ezres eladással, míg a játékok és a baba-mama kategória generálja a harmadik legmagasabb forgalmat.

Ugyancsak a pandémia nyomán kiemelkedően népszerű a bankkártyás fizetés: a rendelések közel 44 százalékának ellenértékét így rendezték az első órában. A vásárlók közel 80 százaléka mobil alkalmazásból válogat, mert azon keresztül a leggyorsabb és legegyszerűbb a rendelés. Kimagasló, 85 százalékos a futárszolgálattal való kiszállítás aránya az első óra számai alapján, míg easybox csomagautomatába vagy bolti átvétellel csupán az online vásárlók maradék 15 százaléka kérte a fekete pénteki rendelését.

Azt tapasztaljuk, hogy a vásárlók jelentős része a pandémia nyomán bevezetett korlátozások kapcsán eszközölt megtakarításait otthoni szórakoztató, kényelmi és háztartási eszközök vásárlásra fordítja. A kártyás fizetés magas aránya pedig azt mutatja, hogy a tavasz óta az online vásárlásban is rutint szereztek

- mondta Várkonyi Balázs, az eMAG ügyvezető igazgatója.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Black Friday-es rendelések teljesítését idén december negyedikéig vállalja a cég, a rendelések 70 százaléka várhatóan 5 napon belül eljut majd a vásárlókhoz. Idén először a megrendelt termékeket személyesen is át lehet venni a vállalat két budapesti, illetve pécsi üzletében, amelyekben a járványhelyzet miatt fokozott biztonsági intézkedésekkel óvják mind a vásárlók, mind a személyzet egészségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem