13 °C Budapest

Lendületben a magyar mezőgazdaság: külföldön is hozzuk a számokat

MTI
2019. szeptember 9. 10:31

A magyar agrárgazdaság az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül, termelékenysége és jövedelmezősége is nagymértékben emelkedett. Ennek köszönhetően évről évre jelentős mértékben hozzájárul a nemzetgazdaság eredményeihez - mondta el Nagy István agrárminiszter.

Az eredmények tükröződnek a legfrissebb, 2019. első félévére vonatkozó külkereskedelmi adatokban is. A tárcavezető pozitív eredményként értékeli, hogy az év első hat hónapjában az agrárexport 11,2 százalékkal növekedett és meghaladta a 4,7 milliárd eurót. Az agrárimport ennél szerényebb mértékben 6,8 százalékkal emelkedett, értéke 3 milliárd eurót tett ki. 

Ennek köszönhetően az agrár-külkereskedelmi többlet éves alapon 20 százalékkal bővült.

Nagy István az agrárgazdaság szerepét meghatározónak tartja a nemzetgazdaság külkereskedelmében. Az agrártermékek aránya a teljes nemzetgazdaság külkereskedelmi többletéből 2019 első félévében 54,2 százalék volt, az agrárgazdaság 1672 millió euróval járult hozzá a 3085 millió eurós nemzetgazdasági többlethez. 2010-ben még csak a teljes export harmadát, 33,4 százalékát tette ki az agrárgazdaság, vagyis az elmúlt időszakban jelentős előrelépés történt.

Több éves távlatban még szembetűnőbb az agrárgazdaság külkereskedelmének a fejlődése - fejtette ki a miniszter. Kilenc év alatt, 2010 és 2019 első féléve között az agrárexport 79,5 százalékkal, az egyenleg 77,5 százalékkal bővült. Fontos kiemelni, hogy a magasan feldolgozott termékek kivitelének értéke 2010-óta évről évre növekszik, ami kedvező a hazai hozzáadott érték és a foglalkoztatás szempontjából. 

A feldolgozás fejlődése stabil és kiszámítható piaci környezetet teremt az alapanyag-termelés számára.

A tárcavezető kiemelte azokat a célzott szakpolitikai programokat és az aktív gazdaságdiplomáciát, amelyek jelentősen hozzájárulnak az agrárgazdaság fejlődéséhez: az évente mintegy 400 milliárd forintos nagyságrendet képviselő közvetlen támogatások és a közel 100 milliárd forintot kitevő nemzeti támogatások termelés és jövedelembiztonságot nyújtanak a gazdálkodóknak, valamint biztos és kiszámítható finanszírozást jelentenek a fejlesztésekhez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A minisztérium az Európai Unió egyik legfejlettebb, három pilléres kockázatkezelési rendszerét működteti, ami a növénytermesztés termelési kockázatait csökkenti, illetve mérsékli az időjárás okozta károk által okozott jövedelemkiesést. A kedvezményes forgóeszköz hitelprogramok és az intézményi kezességvállalás pedig az agrárvállalkozások finanszírozását könnyíti.

Az agrárgazdaság versenyképességét növelő beruházásokat ösztönzik a Vidékfejlesztési Program beruházási támogatásai, amelyek hozzájárulnak az alkalmazott technológia modernizációjához. Mindemellett a minisztérium még aktív gazdaságdiplomáciával, külföldi marketingprogramokkal segíti elő a nemzetközi piacépítést. Az agrárexport növekedése bővülő értékesítési lehetőségeket jelent a magyar gazdálkodók és élelmiszeripari vállalkozások számára, ezért jó alapot nyújt az ágazat további fejlődése számára - mondta Nagy István.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem