17 °C Budapest

Lehúzás? 80 millió forintnyi aprót húztak ki a fesztiválozók zsebéből ezek a rendezvények

2020. augusztus 14. 08:30

Mintegy 80,5 millió forint bevétele származott tavaly a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.-nek (Sziget) a fesztiválkártyákon maradt összegekből - derül ki a társaság 2019-es pénzügyi beszámolójából. A fesztiválozók által a társaságnál hagyott feltöltések ugyan évről évre csökkennek - 2017-ben ezen a soron 261, 2018-ban több mint 104 millió forintot könyvelt el a Sziget -, de mivel ez ingyenpénz a cégnek, továbbra is tetemesnek mondható.

A Sziget által szervezett fesztiválokon (a legnagyobbak a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound) a FestiPay nevű rendszer biztosítja a készpénzmentes, integrált fizetési lehetőséget. Ebben a társaságban a Szigetnek 31,5 százalékos a tulajdonrésze - írja a Világgazdaság. A rendezvénykártyákra és a csipes karszalagokra mobilapplikációval, online átutalással vagy a helyszínen, az úgynevezett top-up pontokon készpénzzel és bankkártyával lehet pénzt feltölteni.

Mivel a fesztiválokra kilátogatók az előzetesen befizetett összeget jellemzően nem költik el az utolsó forintig, a rendezvények végén a fel nem használt összegek bent ragadnak a FestiPay rendszerében. (A FestiPay csak technikai lebonyolító, az egyenleg nem az ő számlájukon marad.)

Ezeket a pénzeket pedig a Sziget csak részben fizeti vissza automatikusan.

A társaság ugyanis megkülönbözteti a helyszíni és az online feltöltéseket a visszatérítés számításakor. Az előbbi esetben a maradványérték csak a helyszínen, a feltöltőpontokon váltható vissza, a fesztivál nyitvatartása alatt. Ez az eljárás olyan fogyasztói tudatosságot feltételez, amely nem feltétlenül várható el, pláne nem fesztiválkörülmények között.

Az online feltöltött egyenleg maradványértékét ma már minden esetben visszautalják a fesztivál zárása után, a megadott határidőn belül. A Sziget és a FestiPay tavalyi közleménye szerint 40 százalékra emelkedett a költésekben az érintéses bankkártyafizetés aránya, és emelkedett a FestiPay-kártyák online feltöltéseinek száma is, ugyanakkor a karszalagokon hagyott összegek drasztikusan csökkentek. A javuló trend valóban látszik, ám a tavalyi 80 milliós összeg azt igazolja, hogy a probléma továbbra sincs megoldva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm