2021. január 17. vasárnap Antal, Antónia

Legalább 100 millió forintot játszott és szórakozott el L.L. Junior: de nem bánja


Az Összezárva Hajdú Péterrel című adásban mesélt a múltjáról L.L. Junior, bevallotta azt is, egy időben gondjai voltak a szerencsejátékkal.

"Fiatal voltam, kellett a zsongás, kellett a szenvedély" - mondta el L.L. Junior Hajdú Péternek arról, hogy miért is szórakozott el legalább 100 milliót kaszinókban. Elmondása szerint volt egy hedonista korszaka, amikor rá volt kattalva a szerencsejátékokra. 

"Bizos rengeteg mindent tudnék kezdeni most azzal a pénzzel, de megkeresem máshonnan"

Komoly a probléma

Egyre több szerencsejáték-függő van az országban, pontos számot azonban azért nehéz mondani, mivel esetükben egyértelmű tünet a rejtőzködés. Azt hihetnénk, hogy a leggazdagabbak verik el a legtöbb pénzt, ez azonban nem feltétlenül van így. Kutatások alapján a szerencsejáték-függők száma Magyarországon az elmúlt években a következőképpen alakult: 2009-ben 1,2 százalék, 2012-ben 2,6 százalék, 2015-ben 1,3 százalék, 2018-ban pedig 4,3 százalék volt - olvasható a Szerencsejáték Zrt. égisze alatt futó maradjonjatek.hu oldalon. A kutatás szerint a függők leginkább 30-49 éves férfiak, alapfokú végzettséggel, és leginkább községekben laknak, rossz anyagi körülmények között.

A szerencsejáték-függőség természetéről és a megoldási lehetőségeiről kérdeztük korábban Hal Melinda pszichológus közgazdászt, a Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar oktató-kutatóját:

A fenti felméréshez hozzátenném, hogy a függők esetében, akár kémiai akár viselkedéses addikcióról beszélünk, egyértelmű tünet a rejtőzködés, amely a felméréseket sem könnyíti meg. Szintén érdekes eredmény, hogy az alacsonyabb iskolázottság és szociális státusz összefüggést mutat a szerencsejáték-függőséggel. Ne legyen tévhiteink ezzel kapcsolatban, bizony a magasabb társadalmi rétegeket is komolyan érinti a probléma, ahogyan a nőket is. Inkább talán a rejtőzködés módja, illetve a probléma folytán kialakult nehézségek mértékében láthatunk különbséget.

A szakember több olyan klienssel is találkozott már praxisban, akik egyértelmű depressziós tüneteket mutattak és végső elkeseredésükben, reményvesztettségükben fordultak a szerencséhez, mint utolsó mentsvárhoz. Általában sikertelenül. A hangulatzavarok között azonban talán még inkább érdemes megemlíteni a bipoláris zavarokat és az unipoláris mániát. Felhangoltabb, felpörgöttebb időszakokban, ún. hipománia vagy mánia esetén, az ilyen jellegű zavarral küzdők általánosan több kockázatot vállalnak, úgy érzik nem származhat problémájuk a viselkedésből, bármit megtehetnek. Képesek erejükön felül nagyobb tétben játszani, vagy gyakrabban űzni az adott viselkedést. Viselkedésük minden pontján megjelenhet a kockázatvállalás, így az óvatlan szexualitásban, szerencsejátékban és kémiai szerhasználatban egyaránt.

 

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS