Kuponakciókat razziázott a minisztérium: mutatjuk a kifogásokat

2019. október 10. 18:30

Az év utolsó hónapjaiban a magazinokban és az interneten a vásárlási kedv fokozásának gyakori, népszerű eszközeiként jelennek meg a kuponok. A fogyasztóvédelmi hatóság rendszeres ellenőrzéseinek tapasztalatai azt mutatják, hogy kirívó jogsértések nincsenek, kifogás mindössze a vizsgált akciók huszadánál merült fel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A kuponok közös jellemzője, hogy felhasználásukkal a termékek és a szolgáltatások rendszerint jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg, ezért ezekben az időszakokban nagyobb forgalommal számolhatnak a kereskedők. A hagyományos, papír alapú kuponokon feltüntethetik akár az árkedvezmény mértékét, akár azt, hogy egy termék áráért kettő kapható. A kuponok nemcsak magazinokban találhatóak meg, sok esetben már applikáción keresztül is hozzáférhetőek, sőt, közvetlenül az adott vállalkozás honlapjáról is le lehet tölteni azokat. A kuponos vásárlások során érdemes odafigyelni a kuponon szereplő akció határidejére, az árkedvezmény mértékére, a különböző termékkapcsolásokra. Fontos, hogy a kuponnal vásárolt akciós termékre, szolgáltatásra is az általános szavatossági-jótállási előírások és panaszkezelési szabályok az irányadók.

A magazinokban, reklámújságokban található kuponok mellett vannak olyan webáruházak, amelyek célzottan kupont értékesítenek, ezeket a vásárló más vállalkozásnál válthatja be. Az ilyen honlapon történt vásárlás esetén előfordulhat, hogy már a kuponnal is probléma van, például nem létező tanfolyamot hirdet. Ebben az esetben a kupont áruló webáruházhoz kell fordulni. Ha a kuponnal akciósan megvásárolt termékkel vagy szolgáltatással nem elégedett a fogyasztó, pl. elromlott a kuponnal vett kávéfőző, vagy a szállodai szolgáltatás színvonala maradt el az ígéretektől, akkor a terméket értékesítő vagy a szolgáltatást ténylegesen nyújtó céggel szemben érvényesíthetjük jogainkat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság rendszeresen ellenőrzi a kuponos értékesítést. A tavaly a hagyományos és online kereskedelmi forgalomban elvégzett összesen közel 300 kuponos vizsgálat mindössze 5 százalékában merült fel kifogás. A problémás esetekben többnyire a kereskedő nem vonta le a termék árából a kuponon szereplő kedvezményt, vagy a hirdetés ellenére nem fogadta el a kupont. Előfordult a próbavásárlás során, hogy az online megrendelt termékre nem vonatkozott a kuponakció, de erről vásárlás előtt nem adtak tájékoztatást.

A fogyasztóvédelmi hatóság és az ITM IT laboratóriuma az idei őszi kuponnapok során is próbavásárlásokkal ellenőriz. A hatósági jelenlét célja a vásárlók és a tisztességes vállalkozások védelme.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm