15 °C Budapest

Kis karácsony, nagy karácsony: 40 százalékkal is drágább lehet ez a fenyőfatípus

2019. december 9. 10:01

Idén akár 30-40 százalékkal is drágulhat a lucfenyő, mivel egy korábbi túltermelést követően 15-20 százalékkal kevesebbet ültettek a termelők - írja InfoStart.

Surd a legnagyobb hazai karácsonyfa-előállító település Magyarországon, a lakosság 98 százaléka foglalkozik fenyőfával:

Már megkezdődött a településen a földlabdás fenyőfák kiemelése, ezt követően pedig kezdődhet a nordmann fák kivágása, amelyek nem hullajtják le a tűleveleiket 

- mondta az InfoRádiónak Kanász János, a település polgármestere, aki arról is beszámolt, hogy a tavalyihoz hasonló arányban készülnek földlabdás, valamint kivágott fákkal, utóbbiak közül a nordmann a legkeresettebb,

lucból azonban komoly hiány mutatkozik, így az ára jelentősen, 30-40 százalékkal is emelkedhet,

miután néhány évvel ezelőtt túltermelés volt, sok megmaradt, emiatt később kevesebbet ültették ezt a fajtát - magyarázta a polgármester. Az információk alapján a luc termelői méterára 1800-2000 forint körül alakulhat, míg a kereskedő 3000-3500 forintért adhatja már. A polgármester azt is elmondta, hogy a a legtöbben az 1-1,2, illetve 2-2,5 méteres fákat keresik.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem