19 °C Budapest

Kifakadt a Spar: a vásárlók járnak majd pórul a törvénymódosítás miatt

2018. augusztus 23. 08:24

A SPAR szerint a hazai építőipar mellett a vásárlók isszák majd meg a levét a plázastop néven elhíresült törvényen végrehajtott módosításnak. Mint azt a Pénzcentrumnak kifejtették, "lelassulhatnak az építőipari beruházások, vagy egyes beruházások meg sem valósulnak majd, melynek a hazai építőipari cégekre negatív hatása lehet. A másik oldalról pedig a vásárlókat érheti hátrány, hiszen ha a modernizáció lelassul, nem lesz lehetséges majd őket a lehető legmagasabb színvonalon kiszolgálni."

Mint arról korábban beszámoltunk, jelentős módosítást eszközöltek a plázastop néven elhíresült törvényen. Az új - kormányrendeletben kihirdetett - szabály szerint a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi ingatlanoknál már nem csupán az építés vagy az átalakítás, hanem minden nem építésiengedély-köteles változtatás, így például a felújítás is szakhatósági jóváhagyáshoz kötött lesz.

Ágazati szereplők szerint az engedélyezési eljárások körének bővítése egyrészt arra irányul, hogy ezután ne lehessen a raktér egy részét eladótérré alakítani, vagy profilváltással az addigitól teljesen eltérő kereskedelmi tevékenységet folytatni. A szabályozás azoknak az áruházláncoknak is megköti a kezét, amelyek az adott helyszínen egy másik bolthálózattól vennék át az üzemeltetést. Az utóbbi időben több lánc is vett át vetélytársától üzleteket.

Mi az a Plázastop-törvény?

A Plázastop néven elhíresült törvény az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi törvény módosítása. A törvénymódosítás lényege rendkívül egyszerű volt: megtiltották Magyarországon a 300 nm-nél nagyobb alapterületű kereskedelmi létesítmények (üzlet és bevásárlóközpont) építését, ill. 300 nm-nél nagyobb területűre való bővítését. A 2012 januárjától hatályos módosítás eredetileg 2014. december 31-én került volna kivezetésre, a parlament végül - az uniós kötelezettségszegési eljárás ellenére - mégis a moratórium meghosszabbításáról döntött. Az 2015-től hatályos új Plázastop-törvényben ugyanakkor könnyítést jelentett, hogy az eredetileg 300 nm-es határt kitolták 400 nm-re. Továbbá, ahogy az eredeti törvényben, úgy az új szabályozásban is hagytak egy kiskaput: 2014-ig a kereskedelemért felelős miniszter adhatott felmentést a törvény alól; 2015-től pedig a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetője jár el országos illetékességgel a felmentésért folyamodók ügyében.

Többek között a Lidl és a SPAR érdekeltségébe is került CBA-kirendeltség. A budapesti Andrássy úton szerdán épp egy olyan SPAR üzletet nyitottak meg, amely korábban CBA élelmiszerboltként üzemelt, Kaposváron pedig a korábbi CBA Cent helyén rövidesen Aldi nyílik, de a Tesco is múlt csütörtökön jelentette be, hogy áruháza megújult a Vas megyei Celldömölkön.

Ennek azonban most vége! Éppen ezért kíváncsiak voltunk, mit szólnak a módosításhoz az ismertebb hazai élelmiszerláncok, mennyiben befolyásolja piaci terveiket. Körkérdésünkre a legtöbben nem akartak válaszolni, míg mások, például a Lidl csak rövid, semmintmondó kommentárt fűzött a szigorításhoz. "A téma kapcsán annyit tudok elmondani, hogy vállalatunk, a Lidl Magyarország, mint ahogy eddig, úgy a jövőben is, minden törvényi szabályoznak megfelelően, azokat maradéktalan tiszteletben tartása mellett végzi tevékenységét hazánkban" - írta megkeresésünkre a Lidl Magyarország Bt. Egyedül a Spar volt valamivel közlékenyebb, és adott hangot fajsúlyosabb véleményének.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hazai ingatlanállományról általánosságban elmondható, hogy elöregedett, felújításra szorul. A SPAR Magyarország éppen ezért folyamatosan modernizálja üzleteit, megfelelve a legmagasabb vásárlói igényeknek: idén mintegy 20 üzletünket tervezzük részlegesen vagy teljesen revitalizálni. Az úgynevezett "plázastop-törvény" módosításának azonban több tekintetben is negatív következményei lehetnek a nemzetgazdaságra és a hazai ingatlanállományra: indokolatlanul nagy adminisztrációs terheket róhat a kis- és középvállalkozásokra és a nagyvállalatokra, amelyek modernizálni szeretnének. Lelassulhatnak az építőipari beruházások, vagy egyes beruházások meg sem valósulnak majd, melynek a hazai építőipari cégekre negatív hatása lehet. A másik oldalról pedig a vásárlókat érheti hátrány, hiszen ha a modernizáció lelassul, nem lesz lehetséges majd őket a lehető legmagasabb színvonalon kiszolgálni

- vázolta az üzletlánc vezetésének meglátásait a Pénzcentrum megkeresésére a SPAR Magyarország kommunikációs osztálya.

Sőt, Heiszler Gabriella SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója arra számít, hogy 2019. január 1-jétől szigorítják a szabályozást. A Népszavának adott válaszába kifejtette: "A bürokratikus eljárások időigénye miatt 2-3 hónappal is meghosszabbodhat, amíg egy-egy átalakított új üzletet megnyitnak." Ha egyátalán kapnak majd az érintettek a módosítási elképzeléseikre engedélyt. Mint arról nemrég a Pénzcentrum - közel 1,5 éves jogi herce-hurca után - beszámolt, a 2015. szeptember 24. és 2017. március 31. közötti időszakban a megbízott Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal 65 kérelemből 54 esetben járult hozzá, és 11 esetben pedig tagadta meg a Plázastop-törvény alóli felmentési kérelmeket. Ráadásul a jelzett időszakban főként már meglévő építmények bővítésére, felújítására vagy profilváltásával kapcsolatban nyújtottak be kérelmeket a hivatalhoz.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm