21 °C Budapest

Kiderült: ezért szálltak el itthon valójábn a fogyasztói árak

2020. július 8. 18:33

Felgyorsult az infláció, júniusban 2,9 százalékos volt az éves drágulás. Az év hátralévő részében számos tényező szólhat bele az infláció alakulásába, a mostani kilátások szerint 3,1 százalékos éves átlagos ütemre lehet számítani.

Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, júniusban 2,9 százalékos volt a 12 hónapra vetített infláció, szemben a májusi 2,2 százalékkal. "A friss adat megfelel a várakozásoknak, 2,9-3 százalékos drágulásra számítottunk. Az élelmiszerek és az üzemanyagok is felemásan szerepeltek. Az élelmiszerek éves összevetésben drágultak, havi szinten viszont olcsóbbak lettek. Ezzel szemben az üzemanyagok ára 2019 júniusához képest több mint 10 százalékkal mérséklődött, májushoz képest viszont több mint 9 százalékkal emelkedett" - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Hozzátette:

Az éves infláció májusi 2,2 százalékról 2,9 százalékra való gyorsulásában pedig pont az üzemanyagok egy hónap alatt bekövetkező drágulása játszotta a főszerepet, ez ugyanis 0,6 százalékponttal járult hozzá a magasabb inflációhoz.

A tartós fogyasztási cikkeknél is drágulás történt, ez pedig részben a forint gyengülésével magyarázható. A szakértő példaként azt mondta: "Az autók mellett a háztartási gépek is több hónapja drágulnak. A kerékpárok ára is nőtt, ebben a járvány miatti felfutó kereslet és az átmeneti hiány is szerepet kapott."

Az inflációs folyamatokat pontosabban mutató maginfláció továbbra 4 százaléknál jár, ez pedig a jegybank inflációs céltartományának felső szélét jelenti. "Az év hátralévő részében számos tényező befolyásolhatja az inflációt. Az elmúlt hónapokban korlátozott volt az adatokhoz való hozzáférés a járvány miatt, ez is módosíthatja a pályát. Kérdés, hogy miként alakul a belső kereslet. Fontos továbbá, hogy a keresletvisszaesés a szolgáltató szektor árazását hogyan befolyásolja a következő időszakban. A jegybank ezen a területen lassulásra számít. Az üzemanyagok esetében júliusban újabb drágulás valószínűsíthető a jövedéki adó hónap elején történt emelése miatt. Az élelmiszernél pedig a termés alakulása lesz a meghatározó a második félévben" - tette hozzá Németh Dávid, aki szerint a mostani kilátások szerint

az éves infláció mértéke a következő hónapokban 3 százalék körül mozoghat, így az éves átlag 3,1 százalék lehet.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem