2020. szeptember 20. vasárnap Friderika

Kiderült: ezekben a boltokban keresnek a legtöbbet a magyar eladók


Akár 300 ezer forintos bért is kereshetnek a magyar bolti eladók, de még így is nehéz betölteni az álláshelyeket. Sok munkaadó a bér mellett egyéb trükköket is bevet - például tanácsadónak nevezi a bolti eladókat. Mutatjuk a magyar bolti eladók keresetét.


Ennyi ma a bolti átlagkereset

A legutóbbi statisztika szerint 2018 júliusában 218 ezer forint volt a fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok) havi bruttó átlagkeresete a boltokban, ami az egy évvel korábbinál 15 százalékkal több - derül ki a blokkk.com közleményéből. Ez az emelés egy boltos számára jelentős, hiszen a kiskereskedelmi bevétel ugyanebben az időszakban csak 10 százalékkal emelkedett.

Az áruházak bevételének növekedési üteme már három éve kisebb a béremelésekénél, a boltosoknak így 2018 nyarán mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, átlagosan 28 ezer forinttal több bért adva az eladóknak az egy évvel korábbinál.

Közben a létszámhiány nem enyhült, a munkavállalók száma ugyanannyi maradt év közben, mint az év elején volt. Az eladók keresete hiába nőtt, új munkaerő bevonzására ez sem volt elég, sőt, a munkaadók már a diákmunkások hiányára is panaszkodnak. A nyugati megyékben az osztrák határ közelsége miatt sokkal nehezebb a helyzet - gyakori, hogy a munkavállalók ingáznak a határon.

Az éles verseny kreatív megoldásokat szül

A boltosok minden praktikát bedobnak a munkaerő elcsábítására. Sokan, például az Auchan, vagy a Tom Tailor tanácsadóknak minősítik az eladókat. A Vodafone mobilt és korlátlan telefonhasználatot kínál, a Jysknél egy Levi's munkanadrágot is felajánlanak, de van olyan ruhabolt is, ahol háromhavonta szabadon választható a munkaruha.

Cafetériát az álláshirdetők jelentős része ajánl, ami természetesen praktikus megoldás, de a várhatóan erős nyomás indul majd az alkalmazottak részéről, hogy a Szép kártya mellett további béren kívüli juttatásaikat inkább készpénzben kapják. A vállalatoknak az adózás szempontjából nézve mindegy, hogy adott bérkeretből cafetériát vagy készpénzt adnak, hiszen az adóteher ugyanaz - az adminisztrációnak ugyanakkor szintén költsége van.

Az álláshirdetéseket böngészve érdekes dolgokat találhatunk: szemléletes, hogy a Metro áruház álláshirdetéseiben feltünteti, "bejelentett, törvényes foglalkoztatást" kínálnak. Az Auchan az értékesítési tanácsadó esetében a "szeretnél a vásárlók kedvencévé válni? szlogennel próbálja vonzóbbá tenni az állást, valamint akad olyan dohánybolt is, amelyik kizárólag hölgyek jelentkezését várja.

Íme, a bolti eladók bérei

A jelenlegi munkakínálat azt sugallja, hogy egyes álláshelyek betöltése szinte a lehetetlennek bizonyul, a CBA például bruttó 350-400 ezer forintot ajánl a sofőröknek, de több boltos is a multinacionális vállalatokénál magasabb bért ígér. A blokkk.com összegyűjtötte, hogy jutalékokkal együtt mennyit keresnek a magyar bolti alkalmazottak nyolc órára vetítve.

A szórás nagy, hiszen vannak 200 ezer forint alatti havi bruttó keresetek is, de sokak fizetése eléri a 300 ezer forintot, néhány esetben akár többet is. Az Aldinál tíz éves munkaviszony után 400 ezer feletti keresetet is elérhet egy bolti eladó nyolc órára vetítve, de esetükben csak részmunkaidős álláslehetőség érhető el - heti 25 órával így is közel bruttó 200 ezer forintot lehet keresni. Ahogy az látható,

a bolti alkalmazottak keresete sok esetben meghaladja a magyar átlagbért, amely bruttó 324 300 forint volt 2018 január-augusztusban a KSH szerint.

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.18-09.23
Országos

Auchan

09.18-09.23
Országos

Lidl

09.18-09.23
Országos

Spar

09.18-09.23
Országos

Interspar

09.18-09.23
Országos

Tesco

09.17-09.23
Országos

Tesco

Tanévkezdés
08.18-09.20
Országos

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.