14 °C Budapest

Kiderült: ez vicceli meg a státuszszimbólumokkal páváskodó férfiakat

MTI
2018. július 4. 19:00

A tesztoszteron jelentős mértékben befolyásolja a férfiak fogyasztói magatartását, leginkább a luxusmárkák felé terelve őket - derül ki a Nature Communications című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely szerint a drága autók, órák, tollak és ruhák - akárcsak a természetben a szarvasbikák agancsa vagy a pávakakasok dísztollai -, azt a célt szolgálják, hogy az ellenkező nem felé jelezzék viselőjük státuszát.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az emberek a megvásárolt fogyasztási cikkek révén jelzik anyagi, társadalmi helyzetüket, ám az, hogy mindebben milyen szerepük van a hormonoknak, eddig ismeretlen volt. A Pennsylvaniai Egyetemen dolgozó Gideon Nave és kollégái ezúttal 243 férfi bevonásával végeztek vizsgálatot. A 18 és 55 év közötti alanyok közül néhányan egy adag tesztoszteront kaptak - bőrre kenhető gél formájában -, míg a többieknek placebót adtak.

A résztvevőket ezután megkérték, hogy válasszanak két termék közül, amelyek hasonló minőségűek, de - egy több mint 600 férfi bevonásával készített korábbi kutatás szerint - az egyiknek a márkája magas társadalmi státusszal van összefüggésben.

Az eredményeink szerint azok a férfiak, akik tesztoszteront kaptak, jobban hajlottak a magas társadalmi státuszt jelző termék felé

- mondta Nave. A szakember szerint mindez "hasonlít az állatok párzási időszakban megfigyelhető viselkedéséhez, amikor a tesztoszteronszintjük megemelkedésekor a fizikai adottságaikat fitogtatva jelzik az ellenfeleiknek és a nőstényeknek a rátermettségüket."

A státuszt jelző márkák bevetésének nem kell feltétlenül 'működnie', elegendő, ha a férfiak azt hiszik, hogy működik

- jegyezte meg Nave, arra utalva, hogy a tanulmány eredményei nem azt jelentik, hogy a nők nagyobb érdeklődést mutatnak egy Ferrarit vezető vagy Rolex órát viselő férfi iránt. A kutatók szerint az, hogy mi számít státuszszimbólumnak, kultúránként eltérő lehet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm