21 °C Budapest

Kiderült: ennyit kaszálnak egyetlen tojáson a szupermarketek

MTI
2018. október 12. 09:04

Mintegy 20 százalékkal, 586 millió tojásra nőtt az első fél évben az előző év azonos időszakához képest a nagyüzemi tojástermelés, így az idén várhatóan 1,25 milliárdnál több tojást állítanak elő - közölte a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének titkára a tojás pénteki világnapja alkalmából.

Molnár Györgyi elmondta, az idén 2,3-2,5 milliárd étkezési tojást fogyaszthat el a magyar lakosság, tavaly 2,3 milliárdot használtak fel.

A tojásárakról megjegyezte, hogy 2018-ban a tojás darabonkénti előállítási költsége - csomagolással - a tavalyihoz képest egy forinttal nőtt, az áfa nélküli eladási ára 22 forint körül van. Az M-s méretű, tízes csomagolásban kapható tojás darabonkénti fogyasztói átlagára a 40. héten 41,8 forint volt.

A titkár kifejtette, hogy az elmúlt időszak termelési adatait és a versenyképességet pozitívan befolyásolták az ágazati támogatások, amelyek megtartását a tojásszövetség továbbra is nagyon indokoltnak tartja.

Elmondása szerint mintegy 17 százalékkal, 1,25 milliárdra nőtt tavaly az előző évhez képest a magyarországi üzemi tojástermelés, az importot és a háztáji termelést pedig stagnálás jellemzi az elmúlt pár évben. A belföldi igény 52 százalékát az üzemi termelés, 26 százalékát a háztáji teljesíti, 20-22 százalékát pedig az import elégíti ki. Becslések szerint a háztáji termelésből 600 millió darab tojás származik, az import 500-550 millió körül mozog évente.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Emlékeztetett arra is, hogy a baromfi ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 20 százalékkal, 28,6 milliárd forintra nőtt 2016-hoz képest, amely részben az ár, részben pedig a termelés növekedésének tudható be.

Tavaly a magyar lakosság, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, átlagosan 234 tojást vásárolt, míg 2013-ban az egy főre jutó fogyasztás 214 volt - tette hozzá a titkár.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm