5 °C Budapest

Kiderült az Aldi-titok: ezzel etet minket a német diszkontlánc

2018. november 9. 16:50

Az ma már teljesen magától értetődő, hogy egy hétvégi bevásárlás során az ember minden szükséges élelmiszert be tud szerezni akár egyetlen boltban. Azt azonban már kevésbé tudjuk, hogy a boltok polcain sorakozó termékek, hogyan kerülnek a boltokba, kik termelik, szállítják azokat, milyen minőségi elvárások vannak velük szemben. Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ az Aldi november 9-én tartott sajtóeseményén, ahol meghívottként egy 8 termékkörből álló vakteszten is részt vettünk. Így első kézből tudunk beszámolni arról, hogy a teszten résztvevő Aldis termékek hogyan szerepeltek a konkurenciával szemben.

Ma már mindenki számára magától értetődő, hogy ha bemegy egy diszkontba vagy egy hipermarketbe, akkor a gyümölcsöktől, zöldségektől kezdve a friss pékárukon át a csokoládéig bármilyen élelmiszert megvásárolhat anélkül, hogy elhagyná az adott boltot. Arról azonban jóval kevesebb szó esik, hogy az áruházak polcain sorokozó termékek milyen életutat járnak be azelőtt, hogy a vásárlók kosarába kerülhetnének.

Ki dönt például arról, hogy milyen alma, citrom vagy mákos rétes kerüljön a pultokra? Milyen időközönként ellenőrzi szortimentjének minőségét egy-egy üzlet? Egyáltalán megkóstolja valaki hivatalból azt a csokit vagy mustárt, amit a vásárlók számára biztosít a bolt? És mennyi magyar termék van valójában egy magyarországi boltban? Többek között ezekre a kérdésekre válaszoltak az Aldi szakemberei az üzletlánc november 9-én tartott - termékkóstolással egybekötött - sajtóbejárásán, amire a Pénzcentrum szerkesztőségét is meghívták. 

Minden terméket megkóstolnak

Az Aldi teljes szortimentje mintegy 1 800 olyan termékből áll, amit a boltokban egész évben lehet kapni. Emellé jön még 5 000 - 6 000 olyan termék, amit időszakosan, évente akár többször is értékesítenek. Ennyi termékre egy évben a diszkontlánc tájékoztatása szerint éves szinten hétezer termékbevizsgálás jut. 

Ezek során a szakemberek vizsgálják az érzékszervi, fizikai, kémiai és mikrobiológiai tulajdonságokat is, amikbe független laboratóriumokat is bevonnak. Nincs tehát egyszerű dolga egy beszállítónak, ha azt akarja, hogy a termékei bekerüljenek a diszkont polcaira. 

Azok a beszállítók, amelyek az Aldihoz szeretnék bejuttatni termékeiket, először írásban kereshetik fel az áruházlánc beszerzési osztályát. Ha a beszállító által kiajánlott termék illik az Aldi kínálatába, piaci igény mutatkozik rá, megfelel a minőségbiztosítási előírásoknak és átmegy a kóstolási teszten, akkor minden esetben tendert írnak ki az adott termékköre, amire más beszállítók is pályázhatnak. Ezután egy újabb kóstolásos kör jön, és az itt jól szereplőknek van esélye arra, hogy szerződést köthessenek a lánccal

- tudta meg a Pénzcentrum az Aldi sajtóbejárásán. Akiknek mindezek után a terméke bekerül az üzletlánchoz az egy évig bizonyosan szállíthatja termékét, ezután azonban - évente - az Aldi felülvizsgálja termékeinek minőségét, ezáltal a beszállítóit is, aminek következtében változhat a beszállítói kör. 

A diszkontlánc ráadásul csak tanúsított gyártóhelyű sajátmárka-beszállítókkal dolgozik együtt, ezeket pedig általában nagy beszállítók tudják elérni. Az áruház elmondása szerint a beszállítóik mintegy 40 százaléka magyar, és szezonban a zöldségek és gyümölcsök nagy része is magyar gazdáktól érkezik.

Nyáron a pultokon lévő zöldségek és gyümölcsök összes mennyiségének a 80-85 százaléka magyar termelőtől származik, míg télen a külföldről származó áruk vannak többen, arányuk ezekben a hónapokban mintegy 60 százalék körüli

- tudta meg lapunk a sajtóbejáráson. Aki egyébként biztosra akar menni abban, hogy 100 százalékban magyar termék kerüljön a kosarába, az a kancsós, ESL és UHT tejekkel, valamint a trappista sajtokkal nem lőhet mellé, ezek ugyanis mind magyar forrásból származnak. A magyar termelők és gyártók mellett a diszkontlánc többi terméke az osztrák anyacég, Hofer beszerzéséből származik. Ezek minősége az Aldi tájékoztatása szerint minden országban ugyanolyan.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha érdekelnek a legnagyobb magyar áruházak 45. heti akciós kiadványai, itt megnézheted őket!

Jó, de mit eszünk meg?

Az Aldi novemberi sajtóbejárásának középpontjában a termékbeszerzések mellett egy, az üzlet életében átlagosnak mondható vakteszt állt, amiben a meghívott 15-20 újságíró 8 különböző termékkört tesztelt, ezekben természetesen megtalálhatók voltak a diszkont sajátmárkás termékei is. Az értékeléseket minden termékkör után összesítették a diszkont munkatársai, így szinte azonnal láthatóvá vált, miként szerepeltek a bolt termékei a többiekéhez képest.

A meghívott újságírók vaktesztjén, ahogy az a táblázatban is látható, az Aldis termékek közül a nassolnivalók szerepeltek a legjobban. A csokikat például a legfinomabbnak találták a kóstolásban résztvevők, míg a diszkont sajátmárkás csipsze a 2. a túrórudija pedig a 3. legfinomabb lett. A nyalánkságok mellett a diszkont bécsi virslije is jól szerepelt a legnépesebb termékkategóriában, a mustár, a laktózmentes tejföl és a kávé azonban nem aratott osztatlan sikert a kóstolásban résztvevők között.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm