Ki nem találod, hol kapni a legpocsékabb üveges tormát

Pénzcentrum
2016. március 25. 06:02

A húsvét nem múlhat el torma nélkül. Sokan hagyják az utolsó pillanatokra a bevásárlást, ezért nekik most megmutatjuk, hogy szerintünk melyik a legfinomabb boltban kapható üveges torma, és persze az is kiderül, hogy melyik az, amelyik igazán csípős. Itt van a Pénzcentrum nagy tormatesztjének eredménye.


Jó, ízetlen, krémes, borzalmas vagy olyan, mint a bébiétel - különböző vélemények alakultak ki a Pénzcentrum (vak)tormatesztjén, ahol 10 lelkes jelentkező összesen 13 féle reszelt erős tormát kóstolt végig. A tesztelőknek pontozni kellett az ízt, a csípősséget és a tormák külső megjelenését is.

Mivel egy-egy szempontra összesen 10 pontot lehetett adni, ezért a nyertes termék összesen 300-at zsebelhetett volna. Ezen a teszten pedig kóstolóink egészen bőkezűen bántak a pontokkal, ugyanis a legjobban teljesítő tormát, az Univer termékét 217 ponttal jutalmazták. Az eredményeket az is befolyásolta, hogy mennyire csípős egy torma, mi pedig abból indultunk ki, hogy minél jobban csíp, annál jobb helyezést érdemel.

A különbség egyébként hatalmas, hiszen míg a dobogós tormák 200 pont közeli értéket kaptak, addig a rosszul teljesítők 100 körüli pontszámmal végeztek.

Ha ezt venném húsvétra, nem örülnék

- mondta az egyik sereghajtó termékről a tesztelőnk.

Az íz és a külső versenyét külön is az Univer torma nyerte, csípősségben azonban a Lidlben kapható Mikado a verhetetlen. De jó helyen végzett a vaktesztünkben az Alföldi vagy épp az Aldiban kapható Le Gusto torma is.

Ár-érték arányban a legjobb helyezést az általunk legcsípősebbnek ítélt Mikado érte el, ettől pedig nem sokkal maradt le a Le Gusto és az Auchan torma sem. Érdekes, hogy az összesített verseny győztese ár-érték arányban egészen a 8. helyre csúszott vissza.

Milyen termékeket teszteltünk?

  • Univer 190g / 325 forint
  • Falusi 140g / 99 forint
  • Auchan 170g / 149 forint
  • Kiskunfélegyházi torma 200g / 249 forint
  • Le Gusto (Aldi) 200g / 149 forint
  • Spar 200g / 219 forint
  • CBA 180g / 199 forint
  • Koch 200g / 299 forint
  • Mikado (Lidl) 200g / 129 forint
  • Alföldi 140g / 189 forint
  • Tájaink ízei 200g / 369 forint
  • Kalocsai 210g / 399 forint
  • Tesco 140g / 189 forint

Tippek a húsvéti bevásárláshoz

Persze a torma mellett a sonka és a tojás sem maradhat ki ilyenkor a bevásárlókosarakból. Mutatjuk, hogy mire kell figyelni ezeknek a megvásárlásakor, fogyasztásakor.

Milyen sonkát vegyünk?

  • Hagyományosan pácolt

A pácolásnak alapvetően két módja van. Az egyik a hagyományos pácolás, ez több hetet vesz igénybe, azonban a són kívül nem tartalmaz egyéb anyagokat, a gyorspácolási módszerrel ellentétben. A gyorspácolásnál a páclevet a húsba fecskendezik, így az pár nap alatt elkészül. Mind a kettő pácolási módszer megfelelő, de a hagyományos módszer esetében a sonka kevesebb vizet tartalmaz és sokáig eltartható, amellett, hogy az íze is jobb.

  • Nyers

A sonka megnevezése lehet főtt vagy sült is, azonban ha a nyers terméket választjuk, az tovább eltartható, és otthon megfőzve a levéből készíthetünk akár bablevest vagy lencsefőzeléket. Sokan szeretik a húsvéti tojást is ebben a lében megfőzni, mert így egészen más íze lesz. Ahány kiló a sonka, annyi óráig főzzük.

  • Sertés comb vagy lapocka

A sonka készülhet marhából vagy vadból is, ezt mindig fel kell tüntetni a címkén, illetve a testtájra is mindig utalni kell. Ha igazi különlegességre vágyunk, válasszunk mangalica sertésből készült sonkát. Ennek a zsírtartalma akár háromszorosa is lehet az ipari sertésnek, ami miatt a hús sokkal omlósabb és lédúsabb is.

Mire figyeljünk a tojásoknál?

  • Méretre

Ma már a boltokban találkozhatunk S,M,L méretű tojásokkal, ezért nagyon fontos, hogy mindig figyeljünk az egységárra, mert az alapján könnyen kiválaszthatjuk, melyik tojást éri meg valóban megvásárolni. Emellett érdemes mindig belekukkantanunk a dobozba is, hogy elkerüljük a törött tojást vagy éppen azt hogy össze legyenek keverve a méretek.

  • Számokra

A tojásokon látható számok a következő jelentésekkel bírnak: a 0 jelöli a biotojást, az 1-es a szabad tartást, 2-es az alternatív, például mélyalmos tojást, a 3-as szám pedig a ketreces tartási módot jelenti. Amennyiben pedig a HU feliratot is látjuk a tojáson, akkor biztosak lehetünk, hogy magyar terméket fogunk a kezünkben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Tisztításra

Nem gondolnánk, de a tojás héja veszélyes hulladéknak számít, ezért fontos, hogy felhasználás előtt mindig mossuk meg, illetve ne tegyük a tojást olyan vágódeszkára, ahol később sonkát vagy zöldséget szeletelünk. Amennyiben kedvünk tartja, kipróbálhatjuk az élelmiszerbiztonsági okokból egyre jobban terjedő tojástermékeket is, mint a tojáslé, tojáspor vagy főtt tojástermékek - hiszen ezeknek már nincsen héja.

{{EMBED:https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154035962278762" data-title="" data-src="https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?snm">Infogram beágyazás
infogram_ar_ertek_sorrend}}

Ár-érték arányban a legjobb helyezést az általunk legcsípősebbnek ítélt Mikado érte el, ettől pedig nem sokkal maradt le a Le Gusto és az Auchan torma sem. Érdekes, hogy az összesített verseny győztese ár-érték arányban egészen a 8. helyre csúszott vissza.

Milyen termékeket teszteltünk?

  • Univer 190g / 325 forint
  • Falusi 140g / 99 forint
  • Auchan 170g / 149 forint
  • Kiskunfélegyházi torma 200g / 249 forint
  • Le Gusto (Aldi) 200g / 149 forint
  • Spar 200g / 219 forint
  • CBA 180g / 199 forint
  • Koch 200g / 299 forint
  • Mikado (Lidl) 200g / 129 forint
  • Alföldi 140g / 189 forint
  • Tájaink ízei 200g / 369 forint
  • Kalocsai 210g / 399 forint
  • Tesco 140g / 189 forint

Tippek a húsvéti bevásárláshoz

Persze a torma mellett a sonka és a tojás sem maradhat ki ilyenkor a bevásárlókosarakból. Mutatjuk, hogy mire kell figyelni ezeknek a megvásárlásakor, fogyasztásakor.

Milyen sonkát vegyünk?

  • Hagyományosan pácolt

A pácolásnak alapvetően két módja van. Az egyik a hagyományos pácolás, ez több hetet vesz igénybe, azonban a són kívül nem tartalmaz egyéb anyagokat, a gyorspácolási módszerrel ellentétben. A gyorspácolásnál a páclevet a húsba fecskendezik, így az pár nap alatt elkészül. Mind a kettő pácolási módszer megfelelő, de a hagyományos módszer esetében a sonka kevesebb vizet tartalmaz és sokáig eltartható, amellett, hogy az íze is jobb.

  • Nyers

A sonka megnevezése lehet főtt vagy sült is, azonban ha a nyers terméket választjuk, az tovább eltartható, és otthon megfőzve a levéből készíthetünk akár bablevest vagy lencsefőzeléket. Sokan szeretik a húsvéti tojást is ebben a lében megfőzni, mert így egészen más íze lesz. Ahány kiló a sonka, annyi óráig főzzük.

  • Sertés comb vagy lapocka

A sonka készülhet marhából vagy vadból is, ezt mindig fel kell tüntetni a címkén, illetve a testtájra is mindig utalni kell. Ha igazi különlegességre vágyunk, válasszunk mangalica sertésből készült sonkát. Ennek a zsírtartalma akár háromszorosa is lehet az ipari sertésnek, ami miatt a hús sokkal omlósabb és lédúsabb is.

Mire figyeljünk a tojásoknál?

  • Méretre

Ma már a boltokban találkozhatunk S,M,L méretű tojásokkal, ezért nagyon fontos, hogy mindig figyeljünk az egységárra, mert az alapján könnyen kiválaszthatjuk, melyik tojást éri meg valóban megvásárolni. Emellett érdemes mindig belekukkantanunk a dobozba is, hogy elkerüljük a törött tojást vagy éppen azt hogy össze legyenek keverve a méretek.

  • Számokra

A tojásokon látható számok a következő jelentésekkel bírnak: a 0 jelöli a biotojást, az 1-es a szabad tartást, 2-es az alternatív, például mélyalmos tojást, a 3-as szám pedig a ketreces tartási módot jelenti. Amennyiben pedig a HU feliratot is látjuk a tojáson, akkor biztosak lehetünk, hogy magyar terméket fogunk a kezünkben.

  • Tisztításra

Nem gondolnánk, de a tojás héja veszélyes hulladéknak számít, ezért fontos, hogy felhasználás előtt mindig mossuk meg, illetve ne tegyük a tojást olyan vágódeszkára, ahol később sonkát vagy zöldséget szeletelünk. Amennyiben kedvünk tartja, kipróbálhatjuk az élelmiszerbiztonsági okokból egyre jobban terjedő tojástermékeket is, mint a tojáslé, tojáspor vagy főtt tojástermékek - hiszen ezeknek már nincsen héja.

{{EMBED:https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154035962278762

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm